Share 0 Post 0 Share
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon: a Masterplast Nyrt. és a lengyel Selena Group stratégiai együttműködésében létrejött szerencsi üzem már stabil termelési szintet ért el, havi kibocsátása meghaladja az ezer tonnát, miközben a Magyarországon gyártott Masterwool üveggyapot több exportpiacon is megjelent – hangzott el a szerencsi gyárban tartott sajtótájékoztatón. A beruházást üzemeltető Pimco Kft. ügyvezetője, a Masterplast Nyrt. vezérigazgató-helyettese, Lukács Flórián László elmondta: a Masterplast 2023 elején vette át a projektet, majd stratégiai partnerséget alakított ki a varsói tőzsdén jegyzett Selena Grouppal, amellyel közösen építették fel és működtetik a szerencsi üzemet mintegy 50 millió euróból. A termelés 2025 decemberében kezdődött el. Kiemelte, hogy közel húsz év után működik ismét jelentős üveggyapotgyártás Magyarországon, miután korábban megszűnt az ország egyetlen ilyen üzeme.
Hozzátette: fontos volt számukra, hogy a magyar építőipar számára ismét hazai gyártásból legyen elérhető üveggyapot. Ez jól illeszkedik a Masterplast stratégiájába, amely a homlokzati polisztirol és az XPS hőszigetelő anyagok mellett így már a teljes szigetelési termékpalettát saját gyártásból tudja biztosítani. A vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy a szerencsi üzemben gyártott Masterwool termékek értékesítése a magyar piac mellett már megkezdődött Szerbiában, Szlovákiában és Romániában, valamint előkészítés alatt áll az ukrán piacra történő belépés is. A vállalat tekercses és táblás üveggyapot-termékekkel egyaránt jelen kíván lenni a régióban. Az általuk gyártott üveggyapot mintegy 60 százalékban újrahasznosított üveget tartalmaz, a gyártás során pedig bioalapú, izocukor-alapú kötőanyagot alkalmaznak.
Lukács Flórián László szerint a havi ezer tonnás, mintegy 150 kamionnyi termelési kapacitás kihasználását nagyban segíthetik a felújítási programok és az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer újbóli elindítását célzó intézkedések, amelyek jelentősen befolyásolhatják a következő időszak keresletét. Kitért arra is, hogy a vállalat társadalmi szerepvállalásának részeként támogatja a térség intézményeit, „örökbe fogadta” a szerencs-ondi munkahelyi bölcsődét és a jövőben is folytatni kívánja a helyi közösségeket segítő programokat.
A Masterplast nemzetközi marketing- és PR-igazgatója, Cseri András a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt évek szélsőséges időjárása új megvilágításba helyezte a hőszigetelés szerepét. Elmondta: korábban elsősorban a téli fűtési költségek csökkentése állt a megtérülési számítások középpontjában, ugyanakkor a nyári hőhullámok és a légkondicionálás elterjedése miatt egyre fontosabbá vált az épületek hűtési energiaigényének mérséklése is. „Ma már nemcsak a meleget szeretnénk bent tartani télen, hanem nyáron a hőséget is kívül tartani. Emiatt a szigetelés megtérülése felgyorsult, hiszen a nyári energiafelhasználás csökkentése is egyre nagyobb szerepet kap” – fogalmazott.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »


