Új lendületet kaphat a község, húsz év után új polgármestere lesz Csicsónak

Új lendületet kaphat a község, húsz év után új polgármestere lesz Csicsónak

Az idei helyhatósági választások mindenképp változást hoznak Csicsó életébe. A Komáromi járásbeli községben ugyanis a húsz éve regnáló polgármester nyugdíjba vonul, a falu polgárai pedig két jelölt közül választhatják meg utódját. Valódi változást a kampányban – és az azt megelőző hónapokban, években – látottak szerint Bödők Károly polgármesterjelölt győzelme jelentene, aki kedd este tartott kampányzárót. Mi is ott jártunk.

Csicsóról érdemes tudni, hogy bár az előző polgármester korábban az MKP, majd a Szövetség-Aliancia csapatát erősítette  helyi és megyei szinten is, a párt mégsem állított saját jelöltet. Így két független polgármesterjelölt méri össze erejét.

A kampányzárót a Caritas énekkar nyitotta meg színvonalas dalokkal emelve az est fényét, majd Nagy Zoltán Váci Mihály versével adta meg a alaphangot:

“… Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!…”

Bödők Károly programja a falu legfontosabb kihívásait és problémáit érinti, azokra igyekszik megoldást kínálni. A kampányzárón legfőképpen a helyi értékek és erőforrások kiaknázásának lehetősége kapott nagyobb hangsúlyt.

Csicsó egykor pezsgő magyar kulturális életéről volt híres, számos előadócsoport, énekkar, tevékenykedett a faluban. szoborparkjai, nemzeti emlékhelyei vannak. Az elmúlt húsz évben azonban a közösségben rejlő potenciál jórészt kiaknázatlan maradt. Bödők Károly ennek megváltoztatása mellett kötelezte el magát.

Bödők igazi lokálpatriótának bizonyult az elmúlt években, aki a települést a helyi értékekre, a közösség erejére támaszkodva szeretné fejlődési pályára állítani.

Hírdetés

A kampányzáró másik fő üzeneteként a megosztottságon való felülemelkedést említhetnénk. Bödők Károly ugyanis a kampányzáró végén a hét önkormányzati képviselői helyre pályázó 12 független jelölt mindegyikét név szerint felsorolta és röviden be is mutatta. A korábbi évek választási versenyében tapasztalt kiélezettséghez képest ez mindenképp pozitív változás, amire idáig nem volt példa.

A falubeliek egy-két kirívó esettől eltekintve pozitív hangvételű kampányt élhettek meg az utóbbi hetekben. A látottak alapján Bödők aktívabban szólította meg a lakosságot mind személyesen, mind a közösségi hálón. Ismertette elképzeléseit, vitára bocsájtotta programját.

Az általa és Nagy Amália által közösen létrehozott Csicsói Hírmondóban ellenfelének, és az összes jelöltnek lehetőséget kínált arra, hogy bemutatkozhassanak a község lakóinak, ismertethessék céljaikat, terveiket. Volt aki élt vele, volt aki nem.

A két polgármesterjelölt programját összehasonlítva szembetűnik, hogy Bödők tisztában van az energiaválság és a háború okozta problémák komolyságával és az önkormányzati munkára gyakorolt hatásaival, programja alapját is ehhez igazította. Nem tett vállalhatatlan ígéreteket, terveiről pedig előre konzultált azokkal, akiket érintenek, ezzel reálissá tette azok megvalósíthatóságát is.

Ez a fajta kommunikáció mindenképpen újfajta színt vitt a község kampányidőszakába, és bár nyilvános véleményütköztetésre nem került sor a két jelölt között, a látottak és hallottak alapján a csicsóiak bízhatnak abban, hogy jó kezekbe kerülnek.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »