Bécsben már több muszlim gyerek iratkozik be általános iskolába, mint osztrák.
Sebastian Kurzcal tehát azért kezdődik egy új korszak Ausztria életében, mert hosszú évtizedek mellébeszélései és megfeleléskényszerei után újra valóságos, hús-vér vitákra kerülhet sor a politika és a közélet szereplői között.
Sok-sok esztendővel ezelőtt, valamikor a kilencvenes években jegyezte meg egy osztrák politológus hazája politikai kultúrájáról, hogy Ausztriában az egyes problémák nagykoalíciós megoldásáról, a létrejött kompromisszumról hamarabb értesülnek az állampolgárok, mint magáról a problémáról.
Mint aki kutattam az osztrák politikai rendszert, roppant találónak éreztem a kolléga mondását. Rámutatott az osztrák politikai élet túlzott kompromisszumkészségére, az 1986 óta működő, vörös–fekete – vagyis szociáldemokrata–kereszténydemokrata – nagykoalíció minden lényeges kérdést elkenő, szőnyeg alá söprő mentalitására, a politikai elit elzárkózására, a társadalomtól való elszakadására.
Hozzátartozott ehhez a nyugat-európai fősodorhoz való állandó alkalmazkodás – különös tekintettel Németországra –, a politikailag korrekt beszédmód átvétele s legújabban a migrációs kérdésben a brüsszeli és merkeli Willkommenskultur kritikátlan átvétele, főleg a szociáldemokrata Faymann kancellár előadásában.
Nos, az osztrák parlamenti választások legfontosabb eredménye, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) meggyőző győzelmével, a 31 éves, rendkívül tehetséges Sebastian Kurz elnök várható kancellárrá választásával mindez vélhetően és várhatóan megszűnik. Kurz jelszava a következő volt a kampányban: „Most vagy soha! Egy új stílusért a politikában” –, s hogy nem a levegőbe beszél, már abból is világosan kiderül, hogy már több mint egy éve, pontosabban csaknem a migrációs válság kezdete óta egészen más hangot ütött meg, mint az európai fősodornak és a PC-beszédnek megfelelni akaró politikustársai a nagykoalícióban.
Sebastian Kurzcal tehát azért kezdődik egy új korszak Ausztria életében, mert hosszú évtizedek mellébeszélései és megfeleléskényszerei után újra valóságos, hús-vér vitákra kerülhet sor a politika és a közélet szereplői között. A változás hasonló lesz ahhoz, mint ami Németországban: az Alternative für Deutschland (AfD) szövetségi parlamentbe való bekerülésével, a szociáldemokraták kudarcával és a kereszténydemokraták, jelesül Merkel meggyengülésével ott is az várható, hogy az eddigieknél sokkal nyíltabb viták kezdődjenek bevándorlásról, illegális migrációról, a iszlám vallásról, a külső határok védelméről, az integráció korlátairól, az unió jövőjéről stb.
Nagy különbség azonban a német és osztrák helyzet között, hogy míg a németeknél egyelőre egy radikális párt megjelenése szimbolizálja a változást, Ausztriában a leendő kormányzó párt, illetve a leendő kancellár lesz az, aki új stílust, új, tabuktól mentes beszédmódot kíván meghonosítani a politikai életben.
Ráadásul Kurz személye kimondottan alkalmas arra, hogy elfogadtassa az egyébként megszokásaikhoz, a változatlansághoz ragaszkodó osztrákokkal az új beszédmódot, ugyanis karakterében egyszerre mutat fel folytonosságot és radikális változást. Nem erőszakos, de céljaiban határozott és következetes; meghallgatja ellenfeleit és hajlandó korrekt vitákba bocsátkozni velük, de nem megy bele olcsó és semmitmondó kompromisszumokba – vagyis úgy vezeti fel az új stílust, hogy az az átlag osztráknak sem idegen vagy elfogadhatatlan.
Korántsem véletlen a Sebastian Kurz és Szijjártó Péter külügyminiszter közötti jól látható szimpátia, hiszen mindketten következetesen szakítani akarnak az európai fősodor álságos, minden valós problémát szőnyeg alá söprő politikájával – PC-, azaz politikailag korrekt helyett PR-, vagyis politikailag realista beszédmódot kívánnak meghonosítani az európai közvéleményben.
Az osztrák választások másik nagy tanulsága is emlékeztet a német választásokra. Először is, akárcsak Németországban, Ausztriában is jók a gazdasági mutatók, a GDP növekszik, a munkanélküliség csökken, a jóléti államot egyelőre semmi sem veszélyezteti. Ám kiderült, hogy Ausztriában sem pusztán fogyasztó polgárokból áll a társadalom, tehát az osztrák embereknek sem annyiból áll a boldogság, hogy egzisztenciális, anyagi szempontból biztonságban élnek, és tele a hasuk.
Nem: akárcsak a német polgároknak, nekik sem mindegy, hogy mennyire őrizhetik meg hagyományaikat, szokásaikat, kultúrájukat, vallásukat, illetve hogy mennyire veszélyezteti mindezt a migrációs áradat s az azzal beérkező muszlim vallás, kultúra és életforma. Nem úgy áll a helyzet, hogy az anyagi jólétért cserébe elfogadnák a globalizmust és a multikultit, s lemondanának a megszokott, a monarchiabeli korokból átörökítődött nemzeti létmódjukról.
S félelmük nem is alaptalan: Ausztria etnikai-vallási összetétele vészesen megváltozott. Valamikor a hetvenes évek elején mintegy húszezer muszlim élt Ausztriában, 2017-ben azonban ez a szám már hétszázezerre emelkedett! Drámai változás, s ha ehhez hozzávesszük, hogy Bécsben már több muszlim gyerek iratkozik be általános iskolába, mint osztrák, akkor már sejthető, hogy mit éreznek és gondolnak a hazájukat és hagyományaikat féltő osztrákok, bécsiek. S lám, a jóléti állam fái sem nőnek az égig: az egyéni, individuális gazdagság mit sem ér, ha közben megváltozik körülöttem a környezetem, s radikálisan átalakul az a közösség, amelyben eleddig biztonságban és jól éltem. S ez nem rasszizmus, hanem a természetes kulturális közeg védelme.
S ahogyan a németországi nagykoalíció, élén Merkel asszonnyal, nem volt képes – vagy még inkább nem akarta – figyelembe venni az emberek, az állampolgárok véleményét, félelmeit és követeléseit, úgy nem foglalkozott a többséggel az osztrák nagykoalíció sem, élén a végtelenül szürke és a globalizmus, a multikulti és a semmitmondás sajátos prototípusát képviselő Faymann kancellárral. Nem véletlenül érkezett a helyébe tavaly Christian Kern, ám az új szociáldemokrata kancellár, bár halvány kísérleteket tett rá a kampányban, nem tudott kilépni a migránsbarát politika paradigmájából.
Sebastian Kurz „Új Néppártja” (egész pontosan a párt új neve: Sebastian Kurz Listája – az Új Néppárt, az évtizedekig megszokott fekete színt pedig felváltotta a türkizkékkel) tehát 31-32 százalékos eredménnyel megnyerte a választásokat, míg a Heinz-Christian Strache által vezetett, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 26-27 százalék körül, fej fej mellett végzett – a levélben leadott voksok döntik el a második és a harmadik hely sorsát.
(Rajtuk kívül még bejutott a neoliberális Neos, a zöldektől kivált Pilz Listája, és még bizonytalan a Zöldek sorsa.) A köztársasági elnök természetesen Kurzot kéri majd fel a kormányalakításra, s bár elvileg Kurz a nagykoalíciót is folytathatná a szociáldemokratákkal, ám ha ezt megtenné, az teljes politikai hiteltelenedésével járna együtt.
Kurz számára az egyetlen logikus út, ha a jobboldali, radikális FPÖ-vel hoz létre kormánykoalíciót, hiszen a két párt álláspontja igen közel áll egymáshoz a migránskérdésben, de más, gazdasági és szociális témákban sem összeegyeztethetetlen az álláspontjuk. Ha tehát komolyan vesszük Kurz eddigi munkásságát – és miért ne vennénk komolyan –, akkor könnyen megjósolható, hogy nemsokára véget ér a nagykoalíciós korszak Ausztriában, s, akárcsak 2000-ben, újra létrejön egy jobboldali és egy radikális jobboldali párt koalíciója.
S mit jelent mindez Európának és Magyarországnak?
Jómagam e lap hasábjain korábban már többször megfogalmaztam, hogy a szuperföderális uniót akaró, nemzetellenes és globalista, s velük szemben a nemzeti szuverenitást védő, nemzetek Európájában gondolkodó, a globalizmust korlátozni akaró politikai erők küzdelme fogja jellemezni az elkövetkezendő éveket Európában, illetve tágabban az egész világon.
Úgy látom, hogy az osztrák választás is ebbe a küzdelembe illeszkedne bele, melynek legfontosabb harci terepe immáron két éve a migránskérdés. A brexit és az amerikai elnökválasztás után úgy tűnt, a globalizmus hívei ismét erőre kapnak, ezt mutatták tavasszal a francia elnökválasztás, illetve a holland parlamenti választás eredményei. Azonban 2017 ősze ismét fordulatot hozott: Németországban meggyengült Merkel kancellár, szétesik a nagykoalíció, Ausztriában pedig egy tehetséges, nemzetelvű és migránsellenes fiatalember lesz a kancellár.
Ez utóbbi számunkra nyilvánvalóan kedvező fordulat, megnyílik a lehetőség arra, hogy a nemzeti szuverenitást védő V4-ek, Magyarország és Ausztria között egy termékeny, PC-beszéd-mentes, a közép-európai geopolitikai szempontokat figyelembe vevő, sikeres regionális politika bontakozzon ki, magához vonzva a többi közép- és délkelet-európai államot. S mindez Ausztria valahai, monarchiabeli túlsúlya, uralma nélkül.
A globalizmus és a nemzeti szuverenitás küzdelme pedig folytatódik (ezen a héten éppen Csehországban).
Fricz Tamás
A szerző politológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
