Csupa jó hír érkezik a Ferencváros nemzetközi kupaellenfeleiről. A Qarabag továbbra is szárnyal a Bajnokok Ligájában: az első fordulóban Lisszabonból hozta el a Benfica skalpját, majd a másofi körben hazai pályán intézte el 2:0-ra a dán bajnok Koppenhágát. A Fradi másik riválisa, a Viktoria Plzeň is mozgalmas napokat él át – igaz, a pályán kívül.
A csehek múlt héten a Groupama Arénában játszottak 1:1-es döntetlent a Fradi ellen, másnap pedig olyan hírt dobtak be, amely alapjaiban rendezheti át a klub jövőjét. A negyedik leggazdagabb cseh, Michal Strnad, a fegyver- és ipari óriás Czechoslovak Group tulajdonosa – hivatalosan magánbefektetésként – többségi tulajdont szerzett a Viktoria Plzeňben. A tranzakciót jelenleg a versenyhivatal bírálja el, de az ügylet nagysága önmagáért beszél: a bajnokcsapat mögött mostantól az egyik legtehetősebb cseh milliárdos áll.
A klubvezetésben marad Adolf Šádek, a Viktoria korábbi megmentője, aki három éve a csőd széléről hozta vissza a csapatot, és azóta is a ő a klub vezérigazgatója. Strnad pedig egyértelművé tette: nem gyors sikereket, hanem hosszú távú stabilitást és növekedést akar.
„Nem rövid távú győzelmekért jöttem, hanem azért, hogy a Plzeň tartósan a cseh futball élvonalában maradjon, és rendszeresen ott legyen az európai kupákban”
– mondta az új tulajdonos.
A hangsúlyt a fiatalokra is helyezné: a plzeňi akadémiát a jövő egyik kulcsának tartja, és ígéri, komoly forrásokat pumpál a tehetséggondozásba. „A Viktoria nem csak futballklub kell, hogy legyen, hanem inspiráció a fiatalok számára, és erős márka, amely méltóképp képviseli Plzeň városát és a cseh labdarúgást” – tette hozzá Strnad.
A cseh Forbes negyedik helyén szereplő üzletember pénze és a meglévő menedzsment tapasztalata komoly ütőkártyát jelenthet. A Viktoria Plzeň az elmúlt másfél évtizedben hatszor lett bajnok, négyszer járt a Bajnokok Ligájában, és több mint 150 európai kupameccset játszott – vagyis van mire építeni. Most azonban a pénzügyi háttér is olyan stabilitást ígér, amely a Fradi csoportellenfelét hosszú évekre új dimenzióba emelheti.
A Ferencváros tehát nem csak a pályán kap komoly riválist – a háttérben is gigászi erők mozognak. És miközben a Qarabag a pályán bizonyít, Plzeňben milliárdok szólnak a jövőről.
Körkép.sk, fcviktoria.cz, forbes.cz
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


