Szlovákiában először tesztelnek olyan aszfaltot, amelyben újrahasznosított cigarettafilterekből készült szálak is helyet kapnak. A kísérleti útszakasz a Pozsonyi kerülethez tartozó, Szenci járásban található Eberhardon (Malinovo) épül, a projektet a Pozsony Megyei Útkezelőség (SC BSK) a Reneso és a STRABAG vállalatokkal közösen valósítja meg.
A cél: csökkenteni az utak ökológiai lábnyomát, miközben növelni azok élettartamát. A filterekből készült Reneso Fibers anyag ugyanis képes helyettesíteni a hagyományosan használt cellulózszálakat, javítva az aszfalt vízállóságát és mechanikai stabilitását. Egy tonna ilyen újrahasznosított anyag mintegy kétmillió cigarettacsikknek felel meg.
„Ez a fejlesztés a környezetvédelem, a kutatás és a gyakorlat találkozása. Ha a kísérlet beválik, a módszer a jövőben a megyei úthálózat új szabványa lehet”
– mondta Juraj Droba, Pozsony Megye elnöke.
A közel két kilométeres szakasz felújítása során új aszfaltréteget kap az út, megerősítik a repedéseket, és új forgalomjelzéseket is felfestenek. A megye célja, hogy a laboratóriumi innovációk végre a gyakorlatban is megmutassák, hogyan lehet a hulladékból értékes alapanyagot, a csikkekből pedig tartósabb utakat készíteni.
Körkép.sk, BSK sajtóhír
Nyitókép és további képek: BSK
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


