Share 0 Post 0 Share Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Naperőművet és hozzá tartozó energiatárolót épített a RackaLit Kft. Baracskán, tervezett élettartamuk 30 év, a teljes beruházás 3,3 milliárd forintból valósult meg – mondta a kivitelező cég, a VPP Energy vezérigazgató-helyettese Budapesten, sajtótájékoztatón. Szabó Zoltán elmondta, hogy az energiatároló megépítéséhez szükséges 1,78 milliárd forinthoz az Európai Unió 530,39 millió forint vissza nem térítendő beruházási támogatást nyújtott. Ismertette: a Baracskán megépült energiatároló egy óra alatt 5 megawattnyi áramot tud a hálózatra kitáplálni, és 20 megawattot tud eltárolni, az akkumulátoros energiatároló teljesen feltöltve 4 órán keresztül tudja folyamatosan kitermelni az eltárolt energiát. Hozzátette, hogy a Baracskán 7 hektáros területen megépült naperőmű termelése a becsléseik szerint évente eléri a 10,6 gigawattórát, ami nagyjából 3300 átlagos háztartás éves fogyasztásának felel meg.
A vezérigazgató-helyettes jelezte, terveik között szerepel, hogy ezt a fejlesztést szélerőművel egészítik ki, erről azonban még nem született végleges döntés. Amennyiben ez megvalósul, akkor számításaik szerint a naperőmű mellett a szélerőmű éves szinten további 15 gigawattórás termelésre lesz képes. Szabó Zoltán elmondta: a VPP cégcsoport volt a projekt fejlesztője, ők hozták létre a RackaLit Kft.-t mint projektcéget, amelyet aztán a beruházó az Eurus Energy Europe BV vásárolt meg. A beruházó a Toyota Tsusho Corporation 100 százalékos tulajdonában lévő japán B.V., Eurus Energy Holdings Corporation leányvállalata. Az Eurus Energy Group 40 évnyi energetikai, beruházói és üzemeltetői tapasztalattal rendelkezik, globális portfólióján belül Európában hét országban (Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Norvégia, Finnország, Hollandia, Magyarország) 46 erőművet üzemeltet. Az alkalmazott technológiák között a szél, nap és a biomassza felhasználása is szerepel.
Javier Carrero, a RackaLit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az Eurus csoportnak a baracskai beruházás az első magyarországi fejlesztése, de hosszú távú fejlesztésekben gondolkodnak, ezért szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon is megvalósuljon a karbonmentes energia termelése. Szabó Zoltán elmondta, a VPP cégcsoport 2002 óta résztvevője a magyarországi energetikai szektornak, projektek fejlesztésével, tervezésével, engedélyeztetésével, megvalósításával és teljes körű üzemeltetésével is foglalkozik. Az alkalmazott technológiák között szerepel a biogáz, biomassza, szél és a nap, portfóliójának része az energiatárolás is. A csoport által eddig fejlesztett termelőkapacitás eléri az 506 megawattot. A RackaLit Kft. közleménye szerint a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
Az energiatárolás kulcsszerepet játszik a fenntartható energiarendszerekben. A baracskai fejlesztés növeli az energiahatékonyságot, mert a megtermelt energia később is felhasználható. Emellett csökkenti a fosszilis energia iránti igényt, így hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátás mérsékléséhez és a klímavédelmi célokhoz. A beruházás az ellátásbiztonság szempontjából is jelentős előrelépés, hiszen az energiatároló rendszer rugalmasabbá és kiszámíthatóbbá teszi az energiaellátást, különösen olyan időszakokban, amikor a megújuló termelés – például időjárási okok miatt – ingadozik.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »


