Új koronavírus-variáns jelent meg világszerte – gyorsan terjed, de nem halálos

Új koronavírus-variáns jelent meg világszerte – gyorsan terjed, de nem halálos

Újra napirendre került a koronavírus, miután a világ több országából is egy különösen fertőző variáns, az NB.1.8.1 gyors terjedéséről számoltak be. A vírus nem tűnt el az elmúlt években sem, de az utóbbi időszakban kevesebb figyelmet kapott, részben a variánsok csökkent veszélyessége miatt. Most azonban egy újabb alvariáns – bár kevésbé halálos, mint az eredeti „vad típus” – ismét emelkedő fertőzésszámokat okoz, főként Kelet-Ázsiában, és már Oroszországot is elérte.

A NB.1.8.1 variáns Japánban, Kínában és Hongkongban vált dominánssá, és már megjelent Észak-Amerikában, valamint Európa egyes részein is. Bár a legtöbb eset enyhe lefolyású, a fertőzőképessége magas: gyorsabban terjed, mint sok korábbi változat. A WHO szerint ugyanakkor nincs arra utaló jel, hogy ez a mutáció súlyosabb megbetegedést okozna, mint az eddigiek.

Ázsia a járvány gócpontja

Kínában és Hongkongban már jelentősen megugrottak a sürgősségi ellátást igénylő esetek számai, amire válaszul a helyi hatóságok ismét maszkviselésre szólították fel a lakosságot. Hasonló tendenciákat tapasztalnak Tajvanon és Szingapúrban is, ahol már több halálesetet is összefüggésbe hoztak az új variánssal. Szingapúrban például egy hét alatt több mint kétszeresére nőtt az igazolt fertőzöttek száma – 16 ezerről 33 ezerre.

A vírus nem csak helyben terjed: a globális genetikai megfigyelési rendszerek szerint május 18-ig már 22 ország szolgáltatott adatot a variánsról, amely az összes azonosított koronavírus-eset több mint 10%-át tette ki – ez meredek emelkedés az egy hónappal korábbi 2,5%-hoz képest.

Bejut Európába is – de lassabban

Oroszországban is egyre több megbetegedést okoz az NB.1.8.1. Moszkvai orvosok szerint a vírus terjedése már-már járványszerű, de a legtöbb eset nem igényel kórházi kezelést. A betegeket általános vírusellenes szerekkel látják el, és otthoni pihenést, bőséges folyadékbevitelt javasolnak.

A vírus európai terjedését ugyanakkor részben lassítja az Oroszország ellen bevezetett légiközlekedési szankciórendszer: közvetlen repülőjáratok Moszkva és az európai fővárosok között már évek óta nem közlekednek. Ez korlátozza a fertőzés gyorsabb terjedését nyugat felé, bár áttételesen, más útvonalakon keresztül így is eljutott a kontinensre.

Hírdetés

Tünetek, terjedés, veszélyesség

Az NB.1.8.1 az Omikron leszármazottja, és az XDV rekombináns vonalból alakult ki. Több új mutációval is rendelkezik, amelyek a vírus gyorsabb terjedését segítik. A szakértők szerint ezek révén erősebben kötődik az emberi sejtekhez, így hatékonyabban fertőz. A pontos reprodukciós rátáját (R₀) még nem publikálták, de az Omikron alváltozatok R₀-ja általában 8 és 12 között mozog – ez többszöröse az eredeti, 2019-es vírustörzs 2–3 közötti értékének.

A tünetek viszonylag enyhék: torokfájás, köhögés, láz, fáradtság, izomfájdalom és orrdugulás a leggyakoribbak, egyes esetekben emésztőrendszeri panaszok is jelentkezhetnek.

Világjárvány újratöltve? Egyelőre nem.

A WHO és más egészségügyi hatóságok egyelőre nem tartják indokoltnak komolyabb korlátozások visszavezetését. Bár az egészségügyi rendszerek – például Hongkongban – már éreznek némi nyomást, nem tapasztalható az a pánikhangulat, mint 2020-ban. Az oltások – különösen a Pfizer és a Moderna által gyártottak – valószínűleg továbbra is hatékonyak a súlyos lefolyás ellen, még ha a vakcinapolitikák, például az Egyesült Államokban, jelenleg korlátozzák is az elérhetőségüket bizonyos csoportok számára.

Az új variáns várhatóan illeszkedik a megszokott szezonális hullámzásokba: nyáron és télen is emelkedhet az esetszám, de a WHO szerint ez inkább a vírus természetes fejlődésének része, semmint egy újabb világjárvány kezdete.

Átment a WHO járványügyi paktuma – A szlovák kormány képmutató álszuverenistának, a szlovák sajtó pedig hazugnak bizonyult

Körkép.sk, Intellinews.com

Nyitókép forrása: canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »