Share 0 Post 0 Share Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSZ) szerint az új, önálló környezetvédelmi minisztérium régóta várt fordulópont lehet a környezetvédelemben. Fontos, hogy az új minisztérium már működésének első hónapjaiban konkrét döntésekkel jelezze a természeti erőforrások és a jövő nemzedékek védelmének kiemelt szerepét – írja a szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében, üdvözölve az élő környezetért felelős minisztérium létrehozását az alakuló Tisza-kormányban. A szövetség emlékeztetett, hogy 16 éve következetesen szorgalmazza az önálló környezetvédelmi tárca létrehozását, amely egységesen kezeli a víz-, erdő-, klíma- és természetvédelmi ügyeket.
Úgy vélik, hogy az új minisztérium előtt egyszerre állnak hosszú távú intézményi feladatok és sürgős döntési lehetőségek is. Ennek részeként öt plusz egy intézkedési javaslatot fogalmaztak meg a kormány számára. Ezek között szerepel az országos palagáz-moratórium elrendelése, a Natura 2000-es területeket érintő könnyítések visszavonása, az erdőtörvény vitatott módosításainak felülvizsgálata, valamint az új génmódosítási technikák uniós szabályozásával kapcsolatos jogi fellépés előkészítése. Emellett a szervezet kezdeményezi a jövő nemzedékek védelmét szolgáló ombudsmani intézmény megerősítését, valamint az új klímatörvény 2026-os benyújtását, miután tavaly júniusban az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabály egyik bekezdését, és hiányosság pótlására hívta fel az Országgyűlést.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »


