Új kórházakat építene a kormány, közben már most is 14 ezer nővér hiányzik az egészségügyből

Új kórházakat építene a kormány, közben már most is 14 ezer nővér hiányzik az egészségügyből

Miközben Robert Fico miniszterelnök „miniszterelnöki ügyként” jelölte meg az új kórházak építését, Szlovákia egészségügyi rendszere egy másik súlyos kihívással kénytelen szembenézni: a drámai mértékű ápolóhiánnyal. Bár Pozsonyban, Besztercebányán és Eperjesen is új egészségügyi létesítmények épülnek, kérdés, ki fogja ezeket a kórházakat működtetni, ha a nővérutánpótlás hosszú távon nem biztosított. Ezt a dilemmát járta körül a Štandard konzervatív hírportál terjedelmes cikkében.

14 ezer nővér hiányzik

A Szlovákiai Ápolók és Szülésznők Kamarája szerint 2023 végére 31 174 nővért tartottak nyilván az országban, ami 5 ápolót jelent ezer lakosra – míg az uniós átlag 8 fő. Ahhoz, hogy Szlovákia elérje ezt a szintet, mintegy 45 ezer ápolóra lenne szükség, azaz jelenleg 14 ezerrel kevesebben dolgoznak a rendszerben.

A helyzetet súlyosbítja az egészségügyi személyzet kiöregedése: az ápolók átlagéletkora 52 év, több mint ötezren pedig már 60 év felettiek. Egyes szakterületeket, mint az intenzív és aneszteziológiai ellátás, súlyosan érint a szakképzett munkaerő hiánya, míg a geriátria és a palliatív ellátás vonzerejét a nehéz munkakörülmények és az alacsony bérek csökkentik.

Töréspont: 2030 után

A Költségvetési Felelősség Tanácsa (RRZ) előrejelzései szerint az ápolók száma 2030-tól kezd drasztikusan csökkenni, amikor a jelenlegi erős ötvenes generáció nyugdíjba vonul, és nem lesz utánpótlás. A jelenlegi növekedés nem reformok eredménye, hanem a nyugdíjkorhatár emelkedése és az egyszeri stabilizációs támogatások hatása.

A jelenlegi trendek mellett a szakértők szerint teljesen irreális elképzelés, hogy a szükséges nővérlétszámot pusztán a végzős hallgatók számának duplázásával pótolni lehessen.

Regionális helyzetkép: Besztercebánya, Pozsony, Eperjes

A besztercebányai F.D. Roosevelt Egyetemi Kórházban tavaly 85 nővér távozott – javarészt nyugdíjazás miatt vagy jobb munkakörülmények utáni keresés végett. Ugyanebben az időszakban csak 32 új nővért sikerült felvenni. A helyi szív- és érrendszeri központ például vonzóbb feltételeket kínált.

A kórház próbálkozik toborzással és juttatásokkal – ilyen például plusz szabadság, sportkártya, vagy saját óvoda a dolgozók gyerekeinek. Ennek ellenére a problémát strukturálisnak látják:

kevés fiatal választja az ápolói pályát, az idősebbek pedig tömegesen esnek ki a rendszerből.

Hírdetés

A pozsonyi Egyetemi Kórház 5 711 alkalmazottja közül 2 064 nővér. A nővérhiányra itt is különböző megoldásokkal reagálnak: toborzókampányok, 4 000 eurós belépési bónusz az új nővéreknek, illetve karrierépítési lehetőségek a nagy kórházi osztályokon.

Eperjesen viszonylag stabil a helyzet. A J. A. Reiman kórház 2 948 dolgozójából 1 197 nővér vagy szülésznő, és a kórház szerint a személyzeti normák teljesülnek. Ennek ellenére bizonyos osztályokon – például geriátria vagy hematológia – magas a fluktuáció. A hamarosan megnyíló új katonai kórház munkaerőigénye (háromezer fő) már most jelentős érdeklődést váltott ki.

Mit lehet tenni?

A szakmai szövetségek szerint az ápolók megtartását segítené a béremelés, motivációs pótlékok, a jogosultságok kiszélesítése, a bürokratikus terhek csökkentése és az oktatás támogatása. Egyes adminisztratív feladatok átadhatók nem egészségügyi személyzetnek, és rugalmas munkavégzési formák (pl. home office) is segíthetnek.

A szakszervezet elnöke, Peter Visolajský rámutatott, hogy a középfokú egészségügyi iskolák korlátozottan tudják fogadni a jelentkezőket, miközben égető szükség lenne a bővítés felgyorsítására. Szerinte az új, Pozsonyszőlősre tervezett kórház mellé képzési központ is szükséges. A szakértők több városban – például Trencsén, Nagyszombat, Zsolna, Kassa és Nyitra – új egészségügyi osztályok indítását javasolják.

Fontos elem a lakhatás biztosítása is: Pozsonyban az alacsony fizetések mellett nehéz lakást találni. A nemzetközi példák alapján célszerű lenne szolgálati lakásokat építeni az új kórház mellé, hogy a vidékről érkező nővérek el tudják helyezni magukat a fővárosban.

Körkép-vélemény:

Ez a megállapítás a sorok között azért magában hordozza a belföldi agyelszívás fokozását az egészségügyi szektorban. Ha csak Pozsonyban teszik lehetővé a lakhatási feltételek javítását, az biztosan elszívja a szakképzett egészségügyi dolgozókat a régiókból, ami a régióknak, különösen a magyarlakta járásoknak nem kedvez. Persze, korábban is voltak már olyan politikai nyilatkozatok, amelyek az ukrán egészségügyi dolgozókban látták a megoldást. Itt viszont nem csak kulturális, de nyelvi és minőségi eltérések lesznek. Szlovákiában ugyanakkor jellemző a pozsonyi érdekek előtérbe helyezése, mert a parlamenti képviselők (Pozsony megye lakosságához mérten) aránytalanul nagy része fővárosi.

Kórházépítés nővér nélkül?

A szakemberek szerint új épületek emelése önmagában nem oldja meg a problémát. Ha nincs, aki a beteget ellássa, az új falak önmagukban nem hoznak érdemi előrelépést. A demográfiai trendek és az oktatási kapacitások sürgős bővítése nélkül az új intézmények akár alulhasznosítottak is maradhatnak. Ez kemény kritika a kormány felé, amely prioritásként kezeli a kórházépítést.

Mindenesetre, egyik szlovákiai kormány sem (legyen az bal- vagy jobboldali, atlantista vagy nem atlantista) kezelte az egészségügy fent összefoglalt dilemmáit, csak húzta az időt. A sorok között vannak itt kényes nemzetközi kérdések is. A külföldön munkát vállaló szlovákiai egészségügyi dolgozók nélkül az osztrák és cseh egészségügyi ellátás összeomlana. A nyomás tehát kívülről és belülről is kihívás elé állítja a kormányt.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: illusztráció/SITA/Fakultná nemocnica s poliklinikou Žilina


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »