Új KATA: jó irány, de a kisvállalkozók nem kérnek a dupla adókból

Új KATA: jó irány, de a kisvállalkozók nem kérnek a dupla adókból

Ezt tisztességesen el kell ismerni. És itt szögezzük le: a Jobbiknak, mint ellenzéki pártnak nem az a dolga, hogy minden javaslatot reflexből, pusztán a beterjesztő személye miatt utasítson el, hanem az, hogy a magyar emberek és a hazai vállalkozások érdekeit képviselje. Ha valahol megvalósul egy korábbi jobbikos követelés, annak örülni kell. A valódi kérdés ugyanis nem az, hogy ki viszi be a javaslatot a parlamentbe, hanem az, hogy a nap végén valóban jobb helyzetbe kerülnek-e a magyar kisvállalkozók.

A válasz azonban jelenleg csak részben igen. Az új KATA kétségtelenül jobb irányba tett lépés, de nem jelenti a régi, tisztességes rendszer teljes körű visszaállítását. A tervezet jelenlegi formájában drágább, szűkebb és bonyolultabb, néhány óvintézkedése pedig a tisztességes, önállóan dolgozó szakembereket is indokolatlanul büntetheti.

Mit tartalmaz az új tervezet?

A jövőre bevezetni tervezett rendszer értelmében a főállású katások havi 100 ezer forintot, míg a mellékállású vállalkozók, nyugdíjasok és diákok havi 50 ezer forintot fizetnének. Az éves bevételi határ 22 millió forint lenne, az e feletti részre pedig 40 százalékos különadó vonatkozna.

A legfontosabb könnyebbség, hogy a vállalkozások ismét számlázhatnának cégeknek. Ugyanakkor a vállalkozásoktól származó bevétel után egy 15 százalékos különadó is keletkezne, amelybe ugyan beszámítanák az adott évben megfizetett tételes adót, de ez a konstrukció a gyakorlatban mégis jelentős többletterhet jelenthet. Egy főállású katás évi 1,2 millió forintos alapadója nyolcmillió forintnyi céges bevételig fedezi ezt a kötelezettséget, ám ha valaki a teljes 22 milliós keretét cégektől szerzi, összesen már 3,3 millió forintos KATA-jellegű adóval szembesülhet.

A tervezet emellett szigorúan fellépne a burkolt foglalkoztatás ellen: tilos lenne katás bevételt szerezni a jelenlegi, illetve az előző 24 hónapban fennálló munkaviszony szerinti munkáltatótól, és megszűnne a jogosultság akkor is, ha egyetlen megrendelő adná az éves bevétel legalább felét.

Mi jó az új rendszerben?

A legfőbb előrelépés a céges számlázás visszaállítása. A korábbi drasztikus korlátozások rengeteg valódi vállalkozót – informatikusokat, szerelőket, grafikusokat, oktatókat, könyvelőket és fordítókat – zártak ki a KATA-ból pusztán azért, mert volt legalább egy vállalati megrendelőjük.

Helyes a mellékállásúak, a diákok és a nyugdíjasok visszaengedése is. A Jobbik mindig is azt az elvet vallotta, hogy nem lehet azonos terhekkel sújtani a főállású vállalkozót és azt, aki csak alkalmanként, kiegészítő jelleggel tesz szert kisebb jövedelemre. Szintén pozitívum a bevételi határ emelése, valamint az, hogy a tervezet – a korábbi kapkodással szemben – társadalmi egyeztetésre került.

Mi hiányzik vagy hibádzik a tervezetben?

A legfőbb probléma az, hogy a havi adó összege túlzottan megugrott. A főállásúak 100 ezer forintos terhe a duplája a régi KATA alapösszegének, és ugyanez igaz a mellékállásúak 50 ezer forintos tételére is. Az inflációra hivatkozva sem elfogadható, hogy a KATA visszahozása címén azonnal duplájára emeljék a fix terheket, különösen a gyengébb vagy szezonális hónapokban küszködő kisvállalkozók számára.

Hírdetés

A 22 millió forintos határ sem igazán nagylelkű: a korábbi 18 milliós keret a hivatalos inflációval korrigálva ma már megközelítené a 23 milliót, így a tervezet a reálérték teljes megőrzését sem garantálja. Ráadásul a rendszerből egyelőre továbbra is ki vannak zárva a korábban ugyancsak jogosult betéti társaságok, egyéni cégek vagy ügyvédi irodák.

A céges bevételre kivetett 15 százalékos különadó pedig feleslegesen bonyolulttá teszi a rendszert, kettős mércét teremtve a magánszemélyeknek és cégeknek dolgozó vállalkozók között. A burkolt foglalkoztatás ellen fel kell lépni, de azt nem automatikus kizárásokkal, hanem célzott ellenőrzésekkel kellene kiszűrni, hiszen egy kezdő szakembernek könnyen lehet olyan éve, amikor egy nagyobb projekt teszi ki a bevétele felét anélkül, hogy bújtatott munkavállaló lenne.

Mit kellene képviselnie a következetes politikának?

A Jobbik szerint nem a javaslat elutasítására, hanem annak értelmes kijavítására van szükség. Hét ponton kellene változtatni a rendszeren:

1. A főállású KATA alapösszege legfeljebb havi 75 ezer forint legyen. A 100 ezer forint pedig választható, emelt összegként szerepeljen azoknak, akik magasabb tb-alapot szeretnének.

2. A mellékállásúak, diákok és nyugdíjasok terhe ne haladja meg a havi 30 ezer forintot.

3. Az éves bevételi határt legalább 24 millió forintra kell emelni, és azt minden évben igazítani kell az inflációhoz.

4. A cégeknek történő számlázás önmagában ne járjon külön adóbüntetéssel. A hatóságok a valós munkavégzési körülményeket vizsgálják, ne a megrendelő formáját.

5. Az automatikus kizárásokat váltsa fel több szempontú vizsgálat. Az egy-megrendelős arány vagy a volt munkáltatói tilalom csak jelzésértékű legyen, ne azonnali ellehetetlenítés.

6. Vizsgálják meg a korábbi vállalkozási formák (Bt., egyéni cégek) visszaengedését megfelelő garanciákkal.

7. Valódi hatásvizsgálat és elegendő felkészülési idő kell, hogy látszódjon, melyik szakma hogyan érintett az új adóterhekkel.

A KATA-t részben vissza kell adni a magyar kisvállalkozóknak, de nem szabad megengedni, hogy a segítség rejtett adóemelésbe és aránytalan bürokráciába fulladjon. A cél egy kiszámítható, megfizethető és igazságos adórendszer, amely védi a magyar gazdaság gerincét adó kisembereket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »