Új kapitány irányítja az Újpest labdarúgó csapatát

Új kapitány irányítja az Újpest labdarúgó csapatát

Az Újpest FC hivatalosan is bejelentette, hogy Damir Krznar veszi át a csapat irányítását Bartosz Grzelaktól.

Az Újpest azután nevezte ki új vezetőedzőjének Damir Krznart, hogy az ETO FC Győr elleni vereséget követően megvált a csapatot 2024 júniusa óta irányító Bartosz Grzelaktól.

Az 52 éves horvát szakember korábban különböző pozíciókban évekig dolgozott a Dinamo Zagrebnél, mellyel 2021-ben vezetőedzőként bajnok lett, valamint megnyerte a Horvát Kupát is. Ezt követően irányította az NK Maribort, a 2023/2024-es idényben pedig az NK Celjét, utóbbival szlovén bajnok lett, de a kiírás végén távozott a klubtól, azóta nem volt munkája. “Mindenképp olyan vezetőedzőt szerettünk volna a csapat élére állítani, aki a karakterével és a mentalitásával olyan pluszt ad, ami nem csak a következő három mérkőzésen, hanem alapjaiban rázza fel a játékosainkat.

Hírdetés

Damir Krznar érkezésével egy sikeres, rutinos tréner csatlakozott,

aki a vele érkező stábjával együtt már több helyen bizonyította, hogy nem csak azt tudja, hogyan kell látványos támadófutballt játszani, de azt is, hogyan kell trófeákat nyerni. Az idei szezonban a hatodik helyet, melyet minimális célként tűztünk ki a csapat elé, még elérhetjük, de sokkal fontosabb, hogy erre a három hétre mindenki lehetőségként és kihívásként tekintsen. A következő szezonban a célünk nemzetközi kupát érő helyen végezni, ezért pedig az elkövetkezendő hónapokban az elsődleges feladatunk a keret megerősítése.” – mondta Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.

A klubhonlap által kiadott közlemény kiemeli, hogy a csapat a következő napokban részletesen bemutatja Krznar stábját. Az Újpest három fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella 7. helyén áll, a szezon hajrájában még találkozik a Zalaegerszeggel (i), a Nyíregyházával (o) és az MTK-val (i).


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »