Március végén új rendszeres járatok indulnak a pozsonyi M. R. Štefánik Repülőtérről Gdanskba, Bariba és Milánóba. Júniustól pedig további járatokkal bővül a kínálat: elérhetővé válnak a horvátországi Zadar és a görög Skiathos is – számolt be Dušan Novota, a pozsonyi repülőtér igazgatója és igazgatótanácsának elnöke.
„Az utasok évek óta a bergamói repülőtérre utazhattak Milánó közelében, most azonban közvetlen járat indul Milánó fő repülőterére is. Emellett új útvonalak nyílnak a lengyelországi Gdanskba és az olaszországi Bari városába.”
– mondta Novota. Hozzátette, hogy a nyári szezonban, júniustól szeptemberig új úti célként elérhetővé válik a Skiathos szigetére közlekedő járat is. A Milánó-Bergamo járatot március végétől a Milánó-Malpensa repülőtérre induló járatok váltják fel, amelyek heti hat alkalommal közlekednek, kivéve szerdán. Gdanskba és vissza heti háromszor indulnak járatok, míg Bari, Skiathos és Zadar esetében hetente kétszer.
„Nemcsak a szlovákok számára biztosítunk mobilitást külföldre, hanem igyekszünk ezeket a járatokat arra is felhasználni, hogy külföldi turistákat vonzzunk Szlovákiába, különösen Pozsonyba. Több jogszabályi változtatást is végrehajtottunk, és támogatási programokat dolgoztunk ki a repülőtársaságok számára. Bízom benne, hogy ezt a lehető leggyorsabban sikerül elindítanunk.”
– tette hozzá Dušan Keketi idegenforgalmi és sportminiszter. A pozsonyi repülőtér idén októbertől bővíti kapacitását, amelyet a Ryanair üzemeltet majd. A légitársaság idén 1,1 millió utast tervetz kiszolgálni, ami 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »