Szlovákiában a tervek szerint bevezetik a duális képzés közvetítői rendszerét, ami megkönnyítené a kis- és középvállalkozások részvételét a duális oktatásban. Ez a szakképzésről szóló törvény módosításából derült ki, amelyet a szlovák parlament kedden juttatott a második olvasatba. A jogszabály-módosítás a Szlovák Oktatási, Tudományos, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium (MŠVVaM) javaslatára született.
A minisztérium szerint az új rendszer a diákokkal tanulmányi szerződést kötni kívánó munkaadókat támogatná, akik viszont a tanulmányok kezdetén nem tudnak szerződést kötni velük. Az új intézmény létrejöttét leginkább a kis- és középvállalkozások kérték, amelyek aktívan részt akarnak venni a duális képzésben, de különböző okok miatt nem képesek kezelni a duális képzés megvalósításával kapcsolatos adminisztratív feladatokat. A javaslat kidolgozásakor a külföldi példákat is figyelembe vették.
A tervezet szerint a rendszerben egy ügynökségi munkaadó, egy befogadó munkaadó, egy szakközépiskola és a diák vesz részt. Az ügynökségi munkaadó az összes adminisztratív feladatot ellátja, biztosítja a szerződéses együttműködést a szakközépiskolával, és koordinálja a gyakorlati oktatást a befogadó munkaadóknál. A befogadó munkaadók kizárólag a gyakorlati képzés biztosításával foglalkoznának, akár rövidebb ideig is, az ügynökséggel kötött megállapodás alapján. Az ügynökség pedig a tanulmányok során több befogadó munkaadónál is biztosíthat gyakorlati oktatást a diákoknak.
További változások a szakképzésben
A törvénymódosítás további változásokat is bevezet. Például létrehoznak egy új típusú középiskolát, a középfokú ipari iskolát, amely az eddigi szakközépiskola típusból alakulna át. A szakközépiskolák és az ipari iskolák számára egy újfajta gyakorlati képzést is bevezetnek szakmai gyakorlat formájában. A diákok mostantól egyetemeken is szerezhetnének gyakorlatot a tanulmányaikhoz kapcsolódó területeken. A minisztérium a gyakorlati oktatás új formáit is javasolta, például a digitális szakmai gyakorlatot.
A módosítás egy másik intézményt is bevezet: a szakképzési kiválósági központot (CEOVP). A címet a szakközépiskolák vagy az ipari iskolák kaphatnák meg, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.
„A CEOVP-cím elnyerésének egyik feltétele a minimális diáklétszám (400 diák) és a kiegyensúlyozott képzési kínálat”
magyarázta a minisztérium. A jövőben az egészségügyi szakközépiskolák is beléphetnének a duális képzési rendszerbe.
teraz.sk
Nyitókép forrása: pravda.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


