Új helyszíneken a Psalmus fotókiállítás

Új helyszíneken a Psalmus fotókiállítás

Zárásához közeledik Nagymegyeren a komáromi Molaj Fotóstúdió értékes fényképkiállítása, mely április 21-én nyílt meg az egykori zárdaiskolában található Fészek Ifjúsági Központban. Csémi Szilárd cserkésztiszt, az ifjúsági központ vezetője elmondta, hogy a bemutatott felvételek az immár 69 éve működő fotóstúdió tagjainak képeiből, felvételeiből álltak össze.

A válogatás elsősorban az épített szakrális épületeket, azok sokszor nehezen észrevehető részleteit mutatja be.

Egyedül a felvételek helyszíneinek bemutatását hiányolták, de aztán megértették, hogy a tárlat összeállítóinak épp az volt a céljuk, hogy a szemlélődők elsősorban a lelki értékeket lássák meg, ahogy azt is, hogy mire képes a fényírás művészetének művelője.

A Molaj Fotóstúdió vezetője, Oroszlámos György arra is rámutatott, hogy ez a kiállítás egyfajta

Hírdetés

miközben fénnyel rajzolt emlékeket sorakoztat fel és fűz fel füzérré. A kiállítás magja az 1983-as tematikus fotóanyag volt, amit azóta is folyamatosan egészítenek ki a klub fotóművészei. Itt említhetjük meg, hogy a stúdió tevékenysége elismeréseként megkapta Komárom Város Pro Urbe-díját is.

A nagymegyeri 23. sz. Arany János cserkészcsapat és a Fészek Polgári Társulás által megszervezett kiállítás megvalósulását többen segítették önkéntes munkával. Külön köszönet illeti a helyi Janiga József Művészeti Alapiskola tanárait és diákját: Fülöp Anna fuvolajátékával, Fehér Eszter zenetanár zongoraművészetével és Szűcs Renáta zenetanár gitárjátékával kedveskedett a megjelenteknek.

A megnyitó sikeres megszervezését Nagymegyer város támogatása, valamint a sikeres BGA pályázat is nagyban segítette. A nagymegyeri zárást követően a kiállítás remélhetően újabb helyszíneken tud majd bemutatkozni, hiszen egy-egy kiállítás zárása azt is jelenti, hogy az akár további bemutatókra is utazhat tovább. A Molaj Fotóstúdió örömmel veszi a megkereséseket akár más tematikus kiállítások bemutatására is.

(FIK/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »