Új gyógyszertörvény előkészítése

Új gyógyszertörvény előkészítése

A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának (MZ) képviselői 17 országos szakértővel egyeztettek múlt héten a gyógyszerek térítésének feltételeit szabályozó törvény tervezett módosításáról.

A változtatás célja, hogy növekedjen az új és innovatív terápiákhoz szükséges készítmények hozzáférhetősége,

miközben megőrzik a leggyakrabban használt gyógyszerek elérhetőségét – közölte a minisztérium szóvivője, Veronika Daničová.

„Az orvos-szakmai vélemények és a velük folytatott konstruktív párbeszéd kiemelten fontos a tárca számára, hiszen egy olyan törvényt szeretnénk létrehozni, amely támogatja az orvosokat a páciensek gyógyításában” – hangsúlyozta Kamil Šaško egészségügyi miniszter (Hlas-SD).

Hírdetés

A megbeszélésen a minisztert Ladislav Slobodník államtitkár képviselte. Hozzátette: a javaslat célja világos és igazságos kritériumok meghatározása a gyógyszerek rendszerbe történő befogadásához, valamint a leggyakrabban felírt készítmények megtartásához.

A találkozón részt vett többek között a dermatovenerológia, diabetológia, endokrinológia, hematológia, klinikai farmakológia, immunológia és allergológia, onkológia, gyermekonkológia, neurológia, szemészet, transzplantológia, gyermekgyógyászat, kardiológia, pulmonológia és reumatológia területének vezető szakértője.

A minisztérium a jogszabálytervezet előkészítése során a továbbiakban a betegszervezetek, az egészségbiztosítók, valamint a gyógyszergyártók képviselőivel is egyeztetni kíván még a hivatalos törvényalkotási folyamat elindítása előtt.

tasr/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »