Új fronton támadnak az internetes csalók

Új fronton támadnak az internetes csalók

A rendszeressé váló internetes csalásoknak már nemcsak a magánszemélyek a célpontjai, hanem a cégek is.

A csalók a cégeknél is ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mint a magánszemélyeknél – mondta az InfoRádiónak Ormós Zoltán ügyvéd, internetjogász.

„Tipikusan eddig az idősebb vagy a technikához kevésbé értő réteget célozták meg, a változás az, hogy most már a cégek, a céges számlák, ügyintézők is ki vannak téve ennek, hiszen ők is egy pár tételtől eltekintve úgy kezelik a bankszámlájukat, mint a privát személyek, csak ez esetben nagyobb összegek is lehetnek a számlákon” – mutatott rá.

Hírdetés

A banki belépéshez szükséges kétlépcsős azonosítás adatait akarják megszerezni – mondta Ormós Zoltán. Az internetjogász azt javasolja, hogy soha ne töltsük le az e-mailben, SMS-ben érkező linkeket, inkább keressük fel a bankunk honlapját.

„Ne klikkeljünk, ne töltsünk le dokumentumot, ne nyissunk meg linket SMS-ben, a másik pedig, hogy ha minket hívnak telefonon, szakítsuk meg a hívást vagy kérdezzünk rá, hogy milyen ügyintézőt keressünk, hogyan tudjuk a folyamatot a bankon keresztül lezárni, mert most épp nem érünk rá.”

Utána mi magunk keressük az ismert számon a bankot – tette hozzá Ormós Zoltán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »