Új főtitkár a CDU élén, ő lehet Angela Merkel utódja

Új főtitkár a CDU élén, ő lehet Angela Merkel utódja

Annegret Kramp-Karrenbauer saarvidéki miniszterelnököt jelölte a kereszténydemokrata CDU főtitkári posztjára Angela Merkel kancellár és pártelnök. Az új főtitkárt a CDU február 26-i kongresszusa választja meg hivatalosan, akkor hagyják jóvá a szociáldemokrata SPD-vel kötendő nagykoalíciós szerződést is – amit még az SPD párttagságának is el kell fogadnia.

Hírdetés

Az eddigi főtitkár, Peter Tauber a tavaly szeptemberi választási eredmény miatt távozik. Bár a választáson a CDU és bajor szövetségese a CSU nyert, de fennállása óta a leggyengébb eredménnyel. Merkel úgy fogalmazott a jelölt bemutatásán, hogy a pártnak önreflexióra, belső vitákra és a gyökerek megerősítésére van szüksége. Az 55 éves Kramp-Karrenbauer tartományában, a Saarvidéken a CDU magabiztos, 40 százalék fölötti győzelmet aratott.

Merkel a bemutató sajtótájékoztatón bakizott egyet, ami nem is biztos, hogy véletlen. Azt mondta: Kramp-Karrenbauer lesz az első nő a CDU főtitkári posztján, majd kijavította magát, hogy valójában persze a második, hiszen az első ő maga volt, 1998-tól 2000-ig. Ebből a pozícióból léphetett előre pártelnöknek, majd kancellárnak, és épp ezért tekintik sokan fontosnak az új főtitkár személyét: ő lehet Merkel utódja, ha véget ér a mostani ciklus, és a kancellár visszavonul.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »