Új Fejlesztési Bank: BRICS-vetélytársat kapott az IMF

Kedden hivatalosan is megnyitották az Új Fejlesztési Bankot, melyet a BRICS országcsoport azért hozott létre, hogy a nyugati nagyhatalmak uralta nemzetközi szervezeteknek támasszon konkurenciát. Egy hónapon belül ez már a második hasonló lépés, miután bejelentették az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank megalapítását.

A Brazíliával, Indiával, Kínával és a Dél-Afrikai Köztársasággal közösen alkotott és angol kezdőbetűiből BRICS-nek keresztelt országcsoport Új Fejlesztési Bankja (NDB) elsődleges céljának a fejlődő világ infrastrukturális projektjeinek finanszírozását tekinti. E pénzintézet 50 milliárd dolláros alaptőkével indul be és ez év végétől már le is jegyezné első projektjeit. Az alaptőkét azonban az elkövetkezendő években megdupláznák. A legnagyobb részt ebből, mintegy 41 milliárd dollárt a kínaiak állnak, az indiaiak, a brazilok és az oroszok egyenként 18 milliárd dollárral járulnak hozzá, míg a dél-afrikaiak 5 milliárddal. Az NDB elnöki posztját az alapítók rotációs rendszerben töltik majd be, első vezetője az indiai Kundapur Vaman Kmath lett.

Az NDB elnöke első nyilatkozatában leszögezte, hogy nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank ellenében jött létre az új pénzintézet. A fejlődő világ nagyhatalmai azonban az utóbbi években számtalanszor bírálták a nyugatiak uralta nemzetközi pénzügyi intézményrendszert. Szerintük ugyanis az ezekben meghonosodott döntéshozatali mechanizmusok nem tükrözik a világban lezajlott gazdasági súlyponteltolódást, amelyet a fejlődők előretörése jellemez. A BRICS-tagországok ma a világ hazai össztermékének (GDP) 25 százalékát, és földterületének ugyancsak egynegyedét, lakosságának pedig 40 százalékát képviselik.

A BRICS és az NDB

A BRICS betűszó öt jelentős feltörekvő gazdaság társulását takarja. Az öt ország Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság.

Az eredetileg négy BRIC-ország (Brazília, Oroszország, India és Kína) külügyminiszterei 2006 szeptemberében találkoztak New Yorkban, melyet további magas szintű találkozók sorozata követett.

Hírdetés

A BRIC-országok első igazi csúcstalálkozóját 2009 júniusában tartották az oroszországi Jekatyerinburgban, melyen mind a négy országot azok első számú vezetői képviselték. A csúcstalálkozó fókuszában a globális gazdasági helyzet javításának eszközei, a pénzügyi intézményrendszer reformja, továbbá a négy ország még hatékonyabb jövőbeni együttműködésének kérdései álltak. A BRIC-országok bejelentették egy új globális tartalékdeviza létrehozásának szükségességét. A jekatyerinburgit követően minden évben egy csúcstalálkozót rendeztek, melyeknek mindig más tagország adott helyszínt.

A Dél-afrikai Köztársaság felvételének folyamata 2009 augusztusában kezdődött. Az ország 2010. december 24-én vált a társulás tagjává. Az országcsoport nevét BRICS-re változtatták.

2013. márciusában, az 5. BRICS-csúcstalálkozó során Durbanban (Dél-afrikai Köztársaság) a tagok megegyeztek egy globális pénzügyi szervezet létrehozásában, mely vállaltan a nyugati dominanciájú IMF és Világbank vetélytársa lenne.

2014. július 15-én, a BRICS 6. csúcstalálkozóján a brazíliai Fortalezában írták alá a megállapodást a New Development Bank (NDB) létrehozásáról.

A BRICS-országok közel 3 milliárd embert képviselnek, ami mintegy 40%-a a föld teljes lakosságának.

(Pr7 – BBC – FT nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »