Új fejlemények a Niedermüller-ügyben

Új fejlemények a Niedermüller-ügyben

Az erzsébetvárosi polgármester egy januári, az ATV egyik műsorában tett kijelentése miatt vizsgálódnak – közölte a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetősége.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a január 31-én tett feljelentésükben megjelölt közösség elleni

uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan

Hírdetés

– olvasható a közleményben.

Emlékeztettek, az ATV január 20-án sugárzott A nap híre című műsorában Niedermüller Péter azt mondta: „hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

„A jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt és bízunk abban, hogy a faj, nem, illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket” – áll a CÖF-CÖKA közleményében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »