Új fejlemény a lébényi horrorbaleset ügyében

Új fejlemény a lébényi horrorbaleset ügyében

Két év után vádemeléssel folytatódik a halálos áldozatot is követelő tragédia.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy román férfival szemben, aki az általa vezetett autóval 2017 januárjában az M1-es autópályán figyelmetlensége miatt ütközött egy korábban elszabadult pótkocsival – írja a Kisalföld.hu.

Két évvel ezelőtt egy éjjeli órán az M1-es autópályán Budapest felé tartott egy személyautókat szállító teherautó, amely megállásra kényszerült egy műszaki hiba miatt. A járműszerelvényről mindkét szállított személyautó az úttestre borult.

Hírdetés

A teherautó sofőrje bekapcsolta az egyik leesett autó vészvillogóját és kézilámpával körkörös mozdulatokat téve állt mellette, miközben a leállósávban megállt mellette egy másik autó, melynek vezetője és utasa is – fényvisszaverő mellényben – a sofőr segítségére sietett. A leállósávban kialakult egy négy-öt autóból álló kocsisor.

Ekkor érkezett a helyszínre egy ugyancsak román férfi által vezetett személyautó két utassal. Az autó vezetője figyelmetlensége miatt

kb. négy és fél másodperces késéssel észlelte a forgalmi helyzetet és – a fékezése ellenére – 74-80 km/h-val haladva frontálisan nekiütközött a pótkocsi oldalának.

A személyautó jobb első ülésen utazó utasa a helyszínen meghalt. A hátul utazó utas kb. 90 nap alatt gyógyuló zúzódásos tüdő- és agysérüléseket, valamint szegycsonttörést szenvedett el, míg a vezetőnek ugyancsak csonttöréses sérülései keletkeztek. A román autóvezető terhére rótt halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »