Új fejezetéhez ért az Alexandra-botrány, bedühödtek a károsult kiadók

Új fejezetéhez ért az Alexandra-botrány, bedühödtek a károsult kiadók

Nyílt levélben kérte számon a könyvkiadó-érdekvédők (MKÉSZ) vezetője, Galambos Ádám Matyi Dezsőt, akinek a nevéhez kötik a kiadókat 3 milliárd forinttal megrövidítő, úgynevezett Alexandra-botrányt. A nyílt levél apropója az volt, hogy Matyinak az Alexandrát vezető lánya videóinterjút adott egy bulvárlapnak, amelyben arról beszél, hogy családi cégük helyzete rendeződött.

Közben a 3 milliárd forint eltűnése miatt évek óta zajlik a nyomozás, ami a mai napig nem került a bíróság elé. A videó után azonban Galambos Ádám azzal a kérdéssel fordult Matyi Dezsőhöz, a bevallottan sikeres év profitjából mikor szándékozik kifizetni a becsapott könyvkiadókat.

A kiadók és terjesztők egyesülete (MKKE) tavaly hatpontos javaslatcsomaggal kereste meg tavaly a kulturális államtitkárságot, ami arra irányult, hogy a kormány álljon jót az átvert kiadók kárjaiért, még úgy is, hogy összege négyszerese annak, amennyivel az állam a hazai könyvkiadást támogatja.

Hírdetés

A Zoom.hunak nyilatkozó Galambos sérelmezi, hogy nem halad a bírósági ügy, pedig a tanúként beidézett Matyi Dezső már több személyre is terhelő vallomást tett, és kihallgatták a sértett kiadókat is. Matyi Dezső válaszolt is a levélre, amiben közli, ő is elszenvedője az ügynek, méghozzá a rendszer miatt.

A rendszerre kitérve a Zoom.hu-cikk megjegyzi,
általánosan bevett gyakorlat, hogy a kiadók csak akkor kapnak pénzt a könyvekért, amikor ezeket a boltokban már eladták,
azonban az Alexandra Galambos szerint még így is ügyeskedett.

Matyi Dezső viszont két dolgot állít:

Levelében Matyi nem nevezett meg személyeket, közben viszont Galambos az ügyészségtől kért tájékoztatást, és be is tekinthetett az iratokba. Ebből az derült ki Galambos számára, hogy meg sem hallgatták a nyomozás során a Matyi által említett személyeket, ezért viszont már nem Ibolya Tibor fővárosi főügyészhez, hanem Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »