Új fegyvert vet be az erősödő omikron-hullám ellen a világ járványlabor országa

Új fegyvert vet be az erősödő omikron-hullám ellen a világ járványlabor országa

Magas átoltottság mellett sok a fertőzött – a többi állam figyeli, mire jut a járványkezeléssel és az új szerrel Izrael.

Izraelbe érkezett a Pfizer gyógyszergyár koronavírus okozta betegség elleni tablettájának első szállítmánya, melyet a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek fognak adni – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A Paxlobid nevű gyógyszert szállító repülőgép délben landolt a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren. Az orvosság megakadályozza a súlyos betegség kialakulását, a fertőzöttek állapotának romlását.

„Úttörők voltunk a harmadik és negyedik oltásban, és most a gyógyszerekben”- nyilatkozott Naftali Bennett miniszterelnök, és köszönetet mondott munkájáért a Pfizer gyógyszergyártó vezetőjének, az egészségügyi miniszternek, saját hivatala dolgozóinak és a gyógyszert szállító EL Al izraeli légitársaságnak.

A Paxlobid a múlt héten megkapta az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti szervének (FDA) a jóváhagyását. A Pfizer belgiumi gyárából, Liege-ből érkezett gyógyszer jelentős fordulópontot jelenthet a járvány elleni harcban. A gyógyszer a veszélyeztetett csoportokba tartozó 12 éves vagy idősebb koronavírus-fertőzöttek kezelésére szolgál.

Hírdetés

A Pfizer klinikai tanulmánya szerint a gyógyszer 89 százalékkal csökkentette a súlyos betegségek vagy a halálozás kockázatát. Bár a kísérletet a koronavírus delta változatával végezték, a vállalat laboratóriumi kísérleteiben a Paxlobid jó teljesítményt mutatott az omikron változattal szemben is.

A gyógyszeres kezelést a tünetek megjelenésének közelében kell megkezdeni. A családorvos írja fel díjmentesen a kockázati csoportba tartozó fertőzötteknek, és a beteg otthonába küldik.

Izraelben továbbra is meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma a koronavírus omikron változatának elterjedése nyomán. Szerdán 3947 új vírushordozót azonosítottak, a mintegy 135 ezer teszt pozitivitási aránya 2,93 százalék volt.

A fertőzési ráta már 1,62-re emelkedett az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, vagyis 100 fertőzött 162-nek adja át a vírust. A kórházakban ápolt Covid-betegek száma jelenleg a 151, közülük 94-an vannak súlyos állapotban, és 38-an szorulnak lélegeztetőgép segítségére.

A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 376 923 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Jelenleg Izraelben 20 429 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8243-an, az utóbbi hét napban hárman haltak meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »