Új emlékművet állítottak a II. világháború XII. kerületi áldozatainak

Új emlékművet állítottak a II. világháború XII. kerületi áldozatainak

Az önkormányzat történész szakértők bevonásával felülvizsgálta a helytelen névfeltüntetés miatt is vitatott emlékmű helyzetét, és pályázatot írt ki a Turul-szobor helyszínének átépítésére.

Új emlékművet avattak fel csütörtökön a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékére – mondta Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere. A Hegyvidéki önkormányzat már korábban úgy döntött, hogy megszünteti a turulszobros emlékművet mint világháborús emlékművet, leveszi az áldozatok neveit, hiszen ez a szimbólum alapvetően inkább hadisírok jelképeként szolgált, itt pedig többségében civil, főként zsidó áldozatokról van szó.

„A Városmajor azért is jött szóba az új szobor helyeként, mert itt,

a Városmajor környékén voltak azok a tömeggyilkosságok, ahol ortodox zsidó szeretetotthont, kórházat, rendelőintézetet gyújtottak fel, betegeket öltek meg a nyilasok

1945 januárjában – ha úgy tetszik, ez volt a fókusza a tömeggyilkosságoknak” – mondta a polgármester.

Az önkormányzat által évekkel ezelőtt kiírt pályázatra közel harminc művész jelentkezett különböző szobrokkal, emlékmű-javaslatokkal. A szakmai zsűri Mohácsi András javaslatát fogadta el, és ezt az emlékművet állították föl a Jézus Szíve templom előtti kertben.

Hírdetés

Feltüntették rajta valamennyi áldozat nevét.

„A nevekkel is komoly gond volt a talapzaton, hiszen

nem szerepeltek rajta zsidó áldozatok

– ők nem hegyvidéki polgárok voltak akkor, de hát itt ölték meg őket –, illetve szerepeltek rajtuk olyanok, akik háborús bűnt követtek el vagy egy nyilaskeresztes párt tagjai voltak. Az ő nevüket eltávolítottuk már korábban az előző szoborról, és természetszerűleg ide sem kerültek fel.”

Pokorni Zoltán biztos benne, hogy az új alkotás alkalmas arra, hogy ott együtt emlékezzenek a szerettekről, elhunytakról, és „ez az emlékezésen talán megóvhat minket a bűnöktől, a háborús konfliktusoktól és mindattól a szörnyűségtől, ami anno a II. világháborúhoz vezetett”.

Az emlékmű két hatalmas szürke gránit oszlopból áll, amelyek teteje angyalszárnyat vagy égre nyúló kezet ábrázol – nem egy figuratív emlékműről, hanem egy emlékkőről van szó. Részben ez is a dolga, hogy különböző jelentéssíkokat hozzon létre. Az alsó negyedében-ötödében fém abroncsok mélyednek a kőbe, mintha belefeszülnének, és ezeken vannak kivésve a nevek – sok száz név –, illetve az emlékmű célját jelölő felirat – írta le a helyszínt a polgármester.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »