A kaszt tagjai mélységesen lenézik azokat, akik nem képesek angolul kommunikálni, velük még akkor is kerülik a kapcsolatfelvételt, ha történetesen megegyezik az anyanyelvük.
Emlékeznek még a kommunista embertípusra? Hogyne emlékeznének. Szálin hírhedt jellemzése így szólt: „Elvtársak! Mi különös vágású emberek vagyunk. Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva…” A XX. század „különös” embertípusa a kommunista volt, aki világmegváltó eszméi által vezérelve tíz- és tízmilliók életét tette tönkre.
S most úgy tűnik, felbukkan a XXI. század új, különös embertípusa is: a globalista, kozmopolita embertípus. Ennek az embertípusnak ismét világmegváltó eszméje van, amelyet, akárcsak a kommunisták, ellentmondást nem tűrően igyekszik a világ minden táján érvényesíteni. Igaz, ma már nem a fizikai likvidálás eszközeivel él, hanem a meggyőzés sokkal kifinomultabb és rafináltabb módszereivel.
A globalista-kozmopolita embertípus egy, immáron szociológiailag és kulturálisan is jól megragadható társadalmi réteg, amely a világ minden táján felbukkan, a legjellemzőbben azonban mégis a nyugati, euroatlanti térségben. Ezek az emberek hasonló módon gondolkodnak, hasonló módon élnek, hasonló módon ítélik meg a dolgokat, viselkedésük, megjelenésük, öltözködésük stb. is egyre több hasonlóságot mutat.
Ennek az új társadalmi rétegnek a gyökerei egyfelől megtalálhatók a gazdasági globalizációban – amely az utóbbi húsz-harminc évben erősödött fel különösen –, másfelől viszont a frankfurti iskola kulturális marxizmusában, a ’68-as generációban, az ultraliberális értékrend elterjedésében. Megjelenésük és elterjedésük mégis leginkább annak a pénzügyi és gazdasági világelitnek áll az érdekében, amelyik tudatosan és módszeresen törekszik egy új, nemzetek felett álló, azokat maga alá gyűrő világrend létrehozatalára. Másként fogalmazva, ennek a világelitnek a társadalmi bázisát képezi a globalista-kozmopolita embertípus, amelynek elterjedését minden lehetséges eszközzel inspirálja, illetve szponzorálja.
A globalista-kozmopolita embertípus jellegzetes vonásai már jól felismerhetők. Ezek közé tartoznak a következők.
Elszakadnak a hazájuktól, a nemzetüktől. Valahova természetesen beleszületnek a világba, de ezt pusztán véletlenszerű adottságként kezelik, amelynek számukra önmagában nincs semmilyen jelentősége. Ők már nem honpolgárok (mint régen a franciák mondták: citoyenek), hanem kifejezetten világpolgárok, kozmopoliták, akik bármilyen kontinensen és országban egyformán (jól) érzik magukat.
Érdeklődéssel tekintenek ugyan egy adott ország kultúrájára, szokásaira, amelyeket meg kell ismerni ahhoz, hogy jó és megfelelő tárgyalási stílust vegyenek fel az üzleti megbeszéléseken, de számukra mindez haszonelvű megfontolás, érzelmileg nem azonosulnak ezekkel a szokásokkal és hagyományokkal, mint ahogyan a szülőhazájuk szokásaival és hagyományaival sem. Kultúrákat látnak maguk előtt, amelyek számukra egyenértékűek, kicserélhetők, változtathatók.
Kifejezetten és kiélezetten racionális beállítottságúak, kerülik az emocionális megnyilvánulásokat, különösen a nemzeti, hazafias érzelmeket vetik el. Mivel elsősorban individuális, gazdasági-üzleti érdekalapú megfontolások vezetik őket, ezért az érzelmi elemeket feleslegesnek, sőt haszontalannak, nevetségesnek vélik. Kerülik a látványos megnyilvánulásokat, gesztusokat, arcmozdulatokat, inkább kifejezéstelen pókerarccal „közlekednek”. A kozmopolita életformába nem beleillőnek, régies, provinciális, törzsökös magatartásnak vélik a túlzott érzelmi megnyilvánulásokat, olyan valaminek, ami nem fér bele az új világrendbe és új világstílusba.
Életvitelük, öltözködésük, beszédmódjuk, viselkedésük és szokásaik hasonulnak egymáshoz. Mivel egymás társaságát keresik elsősorban és egymással töltik a legtöbb idejüket, legyenek bármilyen országban vagy kontinensen, ezért óhatatlanul kialakul – és már sok tekintetben ki is alakult – a közös életstílus. Akárhol is „állomásoznak”, megkeresik azokat a helyeket, éttermeket, kocsmákat, negyedeket, kerületeket, amelyekről már előzetesen tájékozódtak, s ahol a hozzájuk hasonszőrű emberekkel találkozhatnak. New Yorktól Párizsig, Tokiótól Amszterdamig, Szingapúrtól Abu-Dzabiig megtalálják a nekik biztonságos, kényelmes helyeket és embereket, s ezen keresztül erősítik kozmopolita-globalista identitásukat.
Öltözködésükben, hajviseletükben, étkezési és egyéb szokásaikban kialakulnak azok a „trendi” vonások, amelyekhez alkalmazkodni kell, s amelyek külsőségekben is könnyen felismerhetővé teszik az összetartozásukat. Vagyis, ezeken keresztül könnyen és gyorsan felismerik, hogy ki tartozik az ő kasztjukba, akikkel érdemes szóba állni, s ellenkezőleg, kik azok, akik szóra sem érdemesek – számukra. Utóbbiak közé tartoznak azok, akik a nemzeti, illetve keresztény hagyományokat látványosan követik, akik már ránézésre sem „trendik”, fancyk és szexik, elviselhetetlenül atavisztikusak, tehát elmaradottak és kerülendők.
Talán mondani sem kell: political correct, vagyis píszí beszédmódot folytatnak. Ez természetesen aranyszabály, kiindulópont, aki nem ezt teszi, az egy pillanat alatt ki van zárva a klubból. Tudják ezt mindannyian a globalista-kozmopolita réteg tagjai, s ha bármilyen „eltérő” gondolat eszükbe is villanna, ösztönösen elfojtják ezt önmagukban, mert tisztában vannak az érdekeikkel: a karrierjükbe kerülne, ha a píszível szemben fogalmaznának meg valamit bármilyen témában is.
Tehát a „trendi píszí” a következő (nem mondok újakat): mindenféle etnikai, vallási, szexuális másságot tisztelni kell, a migránsok egytől egyig szerencsétlen áldozatok, akiken korlátok nélkül segíteni kell, integrálni kell őket; a piacok, a befektetők, a multik és bankok szempontjait kell hangsúlyozni (a vigyázó tekinteteket a tokiói, hongkongi, New York-i stb. tőzsdére szegezve), a nemzeti, állami, szociális szempontok szimpla és korlátolt populizmusok és fasizmusok stb. Újabban pedig „normává” vált a kötelező kétségbeesés a globális felmelegedés és az ember nevű lény környezetszennyező létezésmódja miatt, jelszavuk pedig egy név: Greta Thunberg, kedvenc napjuk a péntek.
Angolul beszélnek. Az angol nyelv használata olyan természetessé vált ebben a társadalmi kasztban, mint a levegővétel; aki tud franciául, spanyolul, németül stb. is, az többlet, de aki nem tud tökéletesen profi módon angolul kommunikálni, az a kozmopoliták közelébe sem juthat.
A kaszt tagjai mélységesen lenézik azokat, akik nem képesek angolul kommunikálni, velük még akkor is kerülik a kapcsolatfelvételt, ha történetesen megegyezik az anyanyelvük. Másfelől, az angol, mint kozmopolita-globalista „anyanyelv”, a maga sajátos nyelvi struktúrájával a gondolkodási szerkezeteket, gondolkodási sémákat is közelíti egymáshoz; a nyelv maga is elősegíti e kaszt közös világlátásának, értékvilágának kialakulását.
Elitizmus, az elithez húzás, elithez tartozás vágya jellemzi őket. Ez a vonzódásuk a leginkább kedvező a globális pénzügyi-gazdasági elitnek, mert nem kritikusak velük szemben, hanem felnéznek rájuk és őket akarják követni életformában, világlátásban, stílusban stb. Ezzel együtt jár, hogy a lent lévőket, a népet mélységesen lenézik, az ő problémáikra – finoman szólva is – kevéssé érzékenyek.
Ennek kapcsán bőszen vallják a neoliberális mantrát, amely szerint a társadalmi különbségek csak úgy orvosolhatók, ha a befektetők, a piac nagyon jól jár, mert akkor a pluszjövedelemből lecsurog majd valami a szegény rétegeknek is. Ami persze sohasem történik meg…
Alakul, formálódik tehát a globális elit társadalmi bázisa, a globalista-kozmopolita embertípus.
Lenin talán hasznos idiótáknak is nevezné őket…
Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
