Új elnököt választott a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ)

Új elnököt választott a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ)

Nagy Péter súlyemelőelnököt kilenctagú elnökség segíti.

A szombati közgyűlésre azért volt szükség, mert a március végi viharos tisztújításon csak az elnököt sikerült megválasztani a három olimpián is szerepelt, 39 éves Nagy Péter személyében, az elnökséget és a felügyelő bizottságot azonban nem. Az elnöki posztot 17 éven át betöltő Dobos Imre helyébe lépett Nagy Péter a szombati fórumon bejelentette, hogy a közgyűlés határozatképes, mivel a lehetséges 77-ből 55 küldött megjelent.

A válogatottságtól elköszönt, de versenyzőként változatlanul aktív, ólomsúlyú olimpiai hetedik helyezett, Eb-ezüst- és –bronzérmes sportember, aki Szegeden főállásban jogászként praktizál, ezúttal is hangsúlyozta, hogy

Hírdetés

az MSSZ új vezetése mindenkit szívesen fogad, aki tenni akar a sportágért, a magyar súlyemelés megújulásáért.

A megbízott főtitkárként felszólaló Nagy Ákos, korábbi junior-világbajnok elmondta: az állami sportirányításnak jelezték a régi vezetéstől megörökölt nehéz helyzetet, a pénzügyi-elszámolási gondokat, jogtalan kifizetéseket, hozzátéve, hogy folyik a szövetség átvilágítása, amelynek eredménye május végére várható.

Következett a titkos szavazás, s a küldöttek kilenctagú – az elnökkel együtt tízfős – elnökséget választottak, amelybe senki sem került be az előző vezetésből. Az új testület tagjai: Kovács Csaba, Komonyi Norbert, Juhász István, Máté Gabriella, Tamtom Péter, Ádámfi Attila, Sáfián Ádám, Széles József, Vaspöri Gábor. A felügyelő bizottság elnöke Harczos Gábor lett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »