Új elnöke van a Katolikus Karitásznak és a Katolikus Rádiónak – Ülésezett a püspöki konferencia

Új elnöke van a Katolikus Karitásznak és a Katolikus Rádiónak – Ülésezett a püspöki konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 3–4-én tartotta tavaszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően az MKPK budapesti székházában gyűlt össze. Az ülésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa is.

Az MKPK tagjai közösen mutattak be szentmisét Szentatyánkért, Ferenc pápáért.

Spányi Antal püspök, közeledve 75. életévéhez nem kívánta meghosszabbítani megbízatását a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatói, valamint a Katolikus Karitász elnöki pozíciójában.

a Központi Szeminárium rektora lesz. Radetzky András, vezérigazgató-helyettes folytatja munkáját.

Spányi Antal 2003 óta volt a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének, a Katolikus Karitásznak az igazgatója. Munkáját 2008 óta országos igazgatóként Écsy Gábor segítette, aki szintén úgy döntött, hogy közel két évtizedes szolgálata után nem kéri mandátuma meghosszabbítását. A Konferencia döntésének értelmében 

míg munkáját Zagyva Richárd segíti országos igazgatóként.  

Hírdetés

Udvardy György veszprémi érsek úr beszámolt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának előkészületeiről.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatja Ervin Gábor katolikus pap, hittanár boldoggá avatásának ügyét.

A püspökök testülete Pro Cultura Christiana díjat adományoz Reha György képzőművésznek, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapító tagjának, aki tíz éven keresztül vezette a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményét.

A Katolikus Karitász idén is megszervezi a „Tartós szeretet” nevű nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést, amely már a 14. alkalommal kerül megrendezésre. A

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »