Új ebédlőt és konyhát adtak át a nyergesújfalui szalézi középiskolában

Új ebédlőt és konyhát adtak át a nyergesújfalui szalézi középiskolában

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskolában február 19-én felavatták és megáldották a felújított ebédlőt, konyhát, valamint az új tantermeket.

Az ünnepségen Andrásfalvy János tartományfőnök atyán kívül jelen volt Ábrahám Béla korábbi tartományfőnök, Völner Pál parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes, a helyi plébános, a polgármester, a rend, az iskola és a város vezetőségének, valamint a tervezőknek és kivitelezőknek a képviselői.

A meghívottakat Tafferner Ingrid igazgatónő üdvözölte. Megköszönte a fenntartónak, hogy ez a projekt megvalósulhatott, majd így folytatta: „Csak remélni tudom, és nagyon várom, hogy minél előbb sok-sok diákkal benépesítsük ezt a szép menzát, és hogy rendezvényeinknek, ünnepségeinknek is méltó helyet adjon ez a gyönyörű ebédlő.” Elmondta, a felújítások egy év alatt elkészültek, de azóta a járvány miatt sajnos csak csökkentett létszámmal működhet az iskola, és már nagyon várják vissza a diákokat – akik „a főszereplői” ennek az intézménynek – fogalmazott.

Andrásfalvy János tartományfőnök kiemelte, sok előkészítő munka, fáradság előzte meg az ünneplést, és köszönetet mondott mindazoknak, akik előremozdították a beruházás megvalósulását. Szalézi Szent Ferencet idézte, aki a szeretetből kiinduló önmegtagadásra célozva felhívta a figyelmet a méhekre, akik a keserű kakukkfű nektárjából édes mézet készítenek.

A konyha megáldásánál felidézte azokat a szaléziakat, akik száz évvel ezelőtt meglehetősen nagy szegénységben éltek itt. Megköszönte az Úrnak és a megvalósítóknak is az iskola kibővítését, és Isten áldását kérte a helyszínen megvalósuló jövőbeni tevékenységekre.

Hírdetés

Völner Pál beszédében azt kívánta a helyi tanítóknak, a megújult helyszínt töltse be az a szeretetteljes légkör, ami a nevelésben talán a legfontosabb, és hogy akik itt fognak étkezni, találják meg mindig azokat az ízeket, azokat a barátokat és azokat az élményeket, amelyek egész életükön át elkísérik őket.

Az ünnepi beszédek után Völner Pál, Andrásfalvy János és Ábrahám Béla átvágták a konyha tálalóját elzáró szalagot, majd a tartományfőnök megáldotta először az étkezőt és a konyhát, majd a fölötte kialakított új tantermeket.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Szaleziak.hu

Fotó:  Zafféry Károly Szalézi Középiskola Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »