Új divat a honvédségnél

Új divat a honvédségnél

Bemutatták a Magyar Honvédség tagjainak új köznapi egyenruháját.

A bemutatón a honvédelmi miniszter azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek, amire a katonák régóta vártak és vágytak.

Benkő Tibor megjegyezte: megváltoztatták a régi mondást, mely szerint kis hadsereg öltözködik, nagy hadsereg fegyverkezik, ugyanis a fegyverkezéssel kezdték, 21. századi haditechnikai eszközöket szereztek be, amelyekkel a honvédség végre tudja hajtani feladatát, a haza fegyveres szolgálatát, védelmét.

Kiemelte: a honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában az ember, a katona áll; ennek része az életpálya, az illetmények, az oktatás, a képzés, a kiképzés, s a katonák megjelenéséről való gondoskodás is.

Hírdetés

Ha a katonák példát akarnak mutatni, nemcsak szolgálati feladataikat kell kiválóan ellátniuk, hanem meg is kell jelenniük a társadalmi élet minden színterén.

Ehhez olyan ruhára van szükség, amelyre a katonák büszkék lehetnek, s a közvélemény azt lássa, a katonák meg vannak becsülve

– hangoztatta Benkő Tibor.

A miniszter emlékeztetett: a gyakorlóruházat megújításával kezdték a fejlesztést, már van kiképzési és műveleti gyakorló. A köznapi ruházat eddig 70-es évekbeli alapanyagból készült, így elsősorban a komfortjával volt probléma; ezért írtak ki divattervezők számára pályázatot, hogy készítsenek terveket. A pályázat minden fordulójában Léber Barbara nyert, aki a katonák által felvázolt igények alapján alakította ki a komfortos és korszerű ruházatot.

A következő lépés a díszelgőruházat és az ünnepi ruházat megújítása lesz – közölte Benkő Tibor.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »