Új állása van az MSZP volt elnökének

Új állása van az MSZP volt elnökének

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármesterének munkatársaként dolgozik december óta Tóbiás József.

Az MSZP korábbi elnöke-frakcióvezetőjének foglalkoztatását a zuglói önkormányzat megerősítette a telex.hu-nak.

Azt írták, hogy Tóbiás József munkaviszonya határozott időre szól 2023. december 6-tól 2024. június 30-ig, a munkáltatója a polgármesteri hivatal. A volt pártelnök havonta bruttó 850 ezer forintot keres az MSZP-s polgármester munkatársaként.

Feladata

  • a polgármesteri kabinet belső információáramlásának koordinálása;
  • Hírdetés

  • szervezési, stratégiai feladatok ellátása;
  • a polgármester programjainak szervezése; és
  • közreműködik a polgármesteri kabinet feladatkörébe tartozó önkormányzati kezdeményezések lebonyolításában is.
  • A lap emlékeztet arra, hogy a politikus 1998 és 2019 között az MSZP országgyűlési képviselője, két évig a párt igazgatója volt. 2014 és 2016 között az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségét is ellátta. A képviselőről 2019 nyarán derült ki, hogy családjával az előző év őszén Tenerifére költözött, de a parlamenti mandátumáról nem mondott le, a Kanári-szigetek és Budapest között ingázott.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »