Ügyész jelenlétében rekonstruálják a szepesófalui iskolai támadást

Ügyész jelenlétében rekonstruálják a szepesófalui iskolai támadást Mészáros Richárd2025. 11. 15., szo – 09:26

Szombaton helyszíni rekonstrukciót tartanak annak a januári tragikus esetnek az ügyében, amely során egy diák megölte az iskola igazgatóhelyettesét és egy tanulót – erősítette meg Stanislava Sinčáková, az Eperjesi Kerületi Ügyészség szóvivőjének helyettese.

Sinčáková közlése szerint a szepesófalui (Spišská Stará Ves) gimnáziumban zajló rekonstrukción a felügyelő ügyész is jelen lesz.

A gimnáziumban 2025. január 16-án történt támadás, amely során egy 18 és egy 51 éves nő – egy diák és az iskola igazgatóhelyettese – életét vesztette. A támadó egy másik tanulót is megsebesített. A rendőrség az intézmény 18 éves diákját vádolta meg előre kitervelt emberöléssel, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Hírdetés

A Legfőbb Ügyészség a tragédia kapcsán több hiányosságot is feltárt. Júniusban arról tájékoztattak, hogy a támadó másik iskolába történő átiratása során mindkét gimnáziumnál hibákat találtak, és a munka-, szociális és családügyi hivatalok eljárásaiban is szabálytalanságokra derült fény.

Kapcsolódó cikkünk

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Samuel S., a szepesófalui (Spišská Stará Ves) gimnáziumban januárban elkövetett késes támadás gyanúsítottja. Kedden a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) elutasította az előzetes letartóztatás megszüntetésére vonatkozó kérelmét – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Mária Horáková, az ŠTS munkatársa.

„Az előkészítő eljárást vezető bíró elutasította S. S. erre vonatkozó kérelmét” – közölte Horáková.

A késes támadás január 16-án történt a szepesófalui gimnáziumban, a támadásban meghalt egy 18 éves diáklány és egy 51 éves nő, az iskola igazgatóhelyettese. Egy másik diáklány megsérült. A bűncselekmény gyanúsítottja, egy leibici (Ľubicai) fiú, a gimnázium volt diákja ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt folyik büntetőeljárás. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »