Ügyes trükk Kósától! Nem fogja elhinni, hogy mi az új módi a kínos kérdések esetén

Kósa Lajost, a Fidesz frakcióvezetőjét kérdezték volna szerdán arról, mi a véleménye az állami tulajdonú vállalatok (közművek, energetikai cégek), és az egyrészt Rogán Antal köreihez köthető, másrészt offshore hátterű Hunguard Kft. között megköttetett több mint 600 millió értékű szerződésekről.

Ahogy arra lapunk szerdán rámutatott, ezzel nem is igazán a fenti összeg a legnagyobb probléma, (amihez egyébként úgy jutott hozzá a Hunguard, hogy a jogszabályalkotó egy olyan környezetet alakított ki, amely eredményeként a különböző számlázási rendszerek auditálása kapcsán az állami és önkormányzati tulajdonú cégek csak ezzel a vállalattal tudtak szerződést kötni), hanem hogy a jelenlegi tulajdonosi kör egy ismeretlen offshore-hálóban rejtőzik. Pedig az MVM-en keresztül például rálátása volt a paksi nukleáris létesítmény adataira is.

Egyébként az érintett közműszolgáltatók közül szinte semelyik nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy a Hunguard tulajdonosi köre jelenleg hogyan épül fel.

Visszatérve Kósára:

a Magyar Nemzet beszámolója szerint a politikus először kioktatta az újságírókat arról, hogy a Hunguard ezt az összeget nem „kapta”, hanem egy szolgáltatást teljesített, majd kifogásolta a „bizonytalan tulajdonosi hátterű” kifejezést is.

Hírdetés

Az ellentámadás csúcspontja végül az volt, amikor kijelentette: még nem is olvasta a témában megjelent cikkeket. Így nem is alkothat véleményt róla.

Mert amiről nem tudunk, az nincs is. Ügyes, ugye?

Kutyaszorítóban: hazánkból több száz milliárd dollárt csatornáztak ki – Brüsszel ennek vetne véget

Az Európai Parlament (EP) Gazdasági és Monetáris, valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága végre úgy határozott, hogy felszámolja az európai adóparadicsomokat. Ezek ugyanis nemcsak a terrorizmus melegágyai lehetnek, de a nemzetállamokból is több száz milliárd dollárt szivattyúznak ilyen helyekre. Magyarország esetében, 2010-ig ez az összeg eléri a 242 milliárd dollárt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »