A Lévai Magyar Asszonyok Ligája és a Lévai Reviczky Társulás közös szervezésében nyílt meg az Ügyes kezek című kiállítás a Reviczky Ház nagytermében. A tárlaton a Lévai Magyar Asszonyok Ligája tagjainak a kézimunkáit csodálhatja meg az érdeklődő közönség.
A kiállítást Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke nyitotta meg. Rövid köszöntőjében szeretettel üdvözölte a szép számban megjelent közönséget, majd elmesélte a kiállítás ötletének megfogalmazódását valamint a tervezést és a kiállítás megvalósítását.
Kosztolányi Magdolna és Puksa Magdolna (Fotó: Reviczky Társulás)
A nagyterem falát számos kézimunka díszíti, melyek közt megcsodálhatjuk
a horgolás, hímzés, vert csipke, kötést valamint a gobelin technika szebbnél szebb alkotásait,
melyekhez nem csak ügyes kezek, de türelem, jó látás és az alkotni vágyás öröme is hozzá járult.
Tárlat nézés (Fotó: Reviczky Társulás)
A megnyitó folyamán a liga tagjai nem csak kézügyességükkel kápráztatták le a közönséget, hanem irodalmi és előadói tehetségükkel is. Puksa Magdolna két saját versét adta elő, valamint Balla Rózsa szintén saját prózájával ajándékozott meg bennünket.
A megnyitó végén Kosztolányi Magdolna felolvasta a kiállítók névsorát, megköszönte a figyelmet, azt, hogy ilyen nagy számban megtisztelték a kiállítást és nem utolsó sorban megköszönte ifj. Ševeček Juditnak a Reviczky Társulás titkárának a fáradhatatlan segítséget a kiállítás megvalósításában.
Címer- Kosztolányi Magdolna kézimunkája (Fotó: Reviczky Társulás)
Az est további része baráti beszélgetésekkel és a liga tagjai által sütött finomabbnál finomabb sütemények kóstolásával folytatódott.
A kiállítás megtekinthető 2025.március 10-ig minden hétfőn és szerdán 14:00-17:00 óráig, illetve a rendezvények alkalmával.
Kézimunkák (Fotó: Reviczky Társulás)
ŠJ/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


