Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban – A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek

A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője szerint a migránsok nem menekültek, céljuk az iszlám terjesztése Európában, ahova a gazdag arab országok küldik őket.

Youssef Khalil azt mondja: idővel nemcsak Németországot veszik célba, hanem a teljes földrészt. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a főpap emlékeztet rá, hogy Egyiptomban amikor a Mozlim Testvériség uralkodott egy évig, „az a legsötétebb korszak volt”.

A gond az iszlámban van, a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a muszlimnak, hogy megölje a hitetleneket.

Nem vallási vezetőként, hanem magyar állampolgárként mélyen egyetért Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos intézkedéseivel. Szerinte a kormányfő tisztában van a kialakult helyzettel, érti is, mi történik.

Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.

Ezek a gazdag országok éppen azért nem engedik be őket, hogy megszállják Európát.

Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat.

A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.

Hírdetés

Sötét jóslatát a főpap azzal indokolja, hogy az iszlám kihasználja az európai mentalitást, naivitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják.

Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent a balliberálisok kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt. De az ellenség segítése ostobaság, mert a leendő gyilkosokat vissza kell utasítani.

Youssef Khalil szerint a polgárháború elől menekülő szírekhez sok török is csatlakozhatott.

Törökország nem csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Erre a törökök úgy reagáltak: akkor ők viszik be az iszlámot Európába, s kiderül, ki uralja majd a másikat.

Törökország úgy fogad be menekülteket, hogy nem biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet. Libanonban és Jordániában is hasonló a helyzet. A főpap szerint a migránsáradatot már nem lehet feltartóztatni.

„Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást.

Azután átveszik a magyarok helyét. (…) Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.”

Ezek az emberek nem integrálhatóak, hiszen éppen azért jönnek, hogy terjesszék az iszlámot. Idő kérdése, és Európa mohamedán kontinens lesz. A terroristák már Európában vannak, akik jönnek abban hisznek, hogy ha az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.

Ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul.
Magyar Nemzet


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »