Ugyan, ki merne beleállni a miniszterelnökbe?

Ugyan, ki merne beleállni a miniszterelnökbe?

A nagyok úgyis megússzák, mert érinthetetlenek. Ismernek mindenkit, összetartanak, és nem engedik egymást lecsúszni holmi igazságszolgáltatásnak nevezett lejtőn. Magyarországon ez még bukott és felemelkedő kormányok között is így van, hiszen tudjuk: az csak egy rossz vicc lehet, hogy nincs kit lecsukni az elmúlt 25 év politikai bűneiért.

Pedig itt van a példa, nem is oly távol: a románok hírhedt Korrupcióellenes Ügyészsége (DNA) a magyar felfogásnak szinte túl nagy falat, ugyanis ők tényleg eljárásokat indítanak akár a legbefolyásosabb politikusok ellen is. Victor Ponta miniszterelnök ellen több súlyos ügyben is nyomoznak, vagyonát zárolták, így napjai lényegében meg vannak számlálva. Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő pénteken tartott sajtótájékoztatóján újfent elmondta, hogy ők is szükségesnek tartanak létrehozni egy ilyen szervet, mert az elmúlt 5 évben nem, hogy nem tisztult a politikai közélet, de még mocskosabb is lett, mint valaha.

A nemzeti párt jogászai most egy olyan BTK-s módosító javaslaton dolgoznak, aminek értelmében a politikusoknál nem évülnének el a gazdasági, korrupciós ügyek. Ha ez sikerülne, nem történhetne meg többé az, hogy egy kormányváltás után azért sem számoltatnak el senkit, mert „már nem lehet”. Mirkóczki szerint a Fidesz 2010 óta egyszerűen elszabotálta az elszámoltatást, sőt, még élére is állt a korrupciónak.

Hírdetés

De kitért arra is, hogy nemrég fizetőssé tették a közérdekű adatigénylést, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az újságírók többé nem kérhetik ki ingyen az adófizetők pénzének elköltéséről szóló papírokat, csak akkor, ha perkálnak érte. Amit vagy meg tudnak tenni, vagy nem. Magyarul újabb sziklát gördítettek az igazság megismeréséhez vezető útra, aztán pislognak, hogy miért gyanús mindenkinek a működésük. A Jobbik javaslata egyébként az, hogy digitális adatbázist kell létrehozni a hivatali adatok gyűjtéséhez, amit könnyen lehet keresni, akár egyenesen az újságírók által is. Ez azért fontos, mert a kormányoldal azzal magyarázza a fizetőssé tételt, hogy túl sok munka van az adatok kiadásával. Persze ezt azzal is lehetne orvosolni, hogy több embert alkalmaznak a hivatalok, de ugye sokkal célszerűbb fizetőssé tenni mindent, az a biztos.

Mirkóczki Ádám a sajtótájékoztatón arra is emlékeztetett, hogy a parlamenti képviselők közeli hozzátartozóiknak – egyébként kötelezően elkészített – vagyonnyilatkozatait továbbra sem hajlandók nyilvánosságra hozni, pedig a Jobbik ezt azért szeretné elérni, mert úgy vélik, sokan a gyerekükre, feleségükre írják át piszkos úton szerzett vagyont.

Jelenleg azon a szégyenletes szinten állunk, hogy már annak is örülünk ha kiderül egy csalás, de a jóvátételbe, elszámoltatásba bele sem merünk gondolni. Egyszerűen nem abban a világban éltünk az elmúlt évtizedekben, ahol magasra jutni csak annyit jelent, hogy még nagyobbat lehet esni. Pedig itt a példa amit követhetnénk, még ha román is. Vagy talán pont azért, mert ha már a románok is előrébb járnak nálunk, akkor ciki van. De ez már egy új kormány felelőssége lesz, annyi biztos.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »