Úgy tűnik, Orbán Viktor veszített

Úgy tűnik, Orbán Viktor veszített

MTI nyomán

A nemzeti ellenzék szerint Orbán Viktor miniszterelnök felelőtlenül belevitte Magyarországot egy hazárdjátékba, amit úgy tűnik, hogy elveszített.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője vasárnap esti sajtótájékoztatóján a részvételi adatokat értékelve elmondta:

nagyon úgy fest, hogy a referendum nem volt több, mint egy közel 20 milliárd forintos közvélemény-kutatás, aminek az eredményét pénz nélkül is pontosan tudta mindenki.

Szerinte a kormányfő egyet tehet:

Hírdetés

lemond posztjáról.

Hozzátette, hogy a kormánypárti politikusoknak és a kampánystratégáknak is le kell vonniuk a következtetést. Szerinte „az arrogáns, pökhendi, olykor zsaroló kampányt” nem maradhat következmények nélkül.

A szóvivő kitért arra is, hogy kockázatosnak ítélték a népszavazást, és nem véletlen, hogy az alaptörvény módosítását tartották szükségesnek; javaslatát a Jobbik a múlt héten benyújtotta a parlamentnek.

Mirkóczki Ádám kijelentette:

abban érdekeltek, hogy a kvóta semmilyen fajtája sem holnap, sem a jövőben ne legyen érvényes.

A jobbikos politikus újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a holnap Szerbiából beözönlő migránsokkal való riogatás „a kormányzati propaganda újabb mérföldköve a szánalomkategóriában”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »