Úgy tűnik, mégsem lesznek Fülöp-szigeteki buszsofőrök Budapesten

Úgy tűnik, mégsem lesznek Fülöp-szigeteki buszsofőrök Budapesten

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint sikerült jogi megoldást találni a Fülöp-Szigetekről érkező vendégmunkások foglalkoztatása ellen.

Egy sajtótájékoztatón arról beszélt Kiss Ambrus, hogy jogi megoldást találtak az ArrivaBus járataira idehozott filippínó sofőrök foglalkoztatásának megakadályozására – számolt be róla a Telex. A főpolgármester-helyettes elmondása szerint többször is hangsúlyozták, hogy nem támogatják az olcsó külföldi munkaerő alkalmazását. Ezt saját cégük, a BKV esetében tudták érvényesíteni, azonban az Arrivára nem volt ráhatásuk. Aztán megnézték a főváros által a céggel kötött szerződéseket, így találtak rá a megoldásra.

Hírdetés

Leszögezte, az ilyen típusú munkaerő alkalmazása szembemegy a fővárosi és a szélesebb értelemben vett társadalompolitikai célokkal, és ezzel lemondanak a hazai munkaerő-tartalékról. Álságosnak tartja azt a véleményt, miszerint a kölcsönzött munkaerő alkalmazása esetén nem gyengülnek a munkavállalói jogok, és a lépésnek nincs bérleszorító hatása, hiszen alternatív foglalkoztatási keretek és bérezési rendszer jön létre.

Az ArrivaBus Kft. a budapesti buszok egyharmadát üzemelteti (ez mintegy 450 járművet jelent), és ezzel a BKK egyik legnagyobb szerződéses szolgáltatója.

A cég szerint a fővárosi közösségi közlekedésben mindennapossá vált a sofőrhiány, ezért októberben bejelentette a Fülöp-szigeteki járművezetők képzési programját. A szükséges képzések és vizsgák után az eredeti tervek szerint leghamarabb 2024 januárjában ülhettek volna volán mögé, de ez nem történt meg, februárban pedig azt nyilatkozták, hogy a képzési program még nem ért véget.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »