Úgy tűnik, hármas verseny lesz, külön indul Karácsony és Márki-Zay a második fordulóban

Úgy tűnik, hármas verseny lesz, külön indul Karácsony és Márki-Zay a második fordulóban

Szerda este Karácsony Gergely Facebook oldalán azt írta:

„Elmondtam pénteken, elmondtam szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden és szerda este is Márki-Zay Péternek: Magyarország újraegyesítésének programjához, a szociális és zöld fordulathoz hívok szövetségeseket. Hatalomtechnikai alkudozások, egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatások nem számítanak akkor, amikor Magyarország jövője a tét.”

Ezután arról ír: 

„Bár én soha nem kértem, Márki-Zay Péter hónapok óta azt hangoztatja, visszalép a javamra az előválasztás második fordulójában. A választás előtti utolsó pillanatban azonban ennek pont az ellenkezőjére jutott. Döntését természetesen tiszteletben tartom. Ennek nyomán külön indulunk a második fordulóban, de mindketten elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett.”

Az ATV helyszíni tudósítójának az egyeztetés után Márki-Zay Péter elmondta,

a közvélemény-kutatási adatokat egyeztették a főpolgármesterrel, és bár abban egyetértettek, hogy mind a ketten kormányváltást szeretnének jövőre, de nem született abban megállapodás, hogy esetleg Márki-Zay visszalépne, vagy fordítva.

Hírdetés

A hódmezővásárhelyi polgármester annyit mondott még, hogy elméletben péntekig megtörténhet az, hogy visszalépnek egymás javára, de a jelen állás szerint hármas verseny lesz a második fordulóban, és így holnap elmarad a közös nagy bejelentés – közölte Márki-Zay Péter a főpolgármesteri hivatalból távozva.

A szerdai nap egyébként arról szólt, hogy az egymásnak feszült szövetségesek, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter egyaránt olyan mérésekre hivatkoztak, melyekben őket hozzák ki erősebbnek.

Mint megírtuk, délután Karácsony közölte, nem visszalép, hanem előre. „Hatalomtechnikai szempontok miatt nem áldozom be azt, amiben hiszek” – szögezte le, hozzátéve, szerinte az ellenzék egységes. 

Erre válaszul Márki-Zay Péter szintén bejelentette, hogy nem fog visszalépni az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Márki-Zay Péter sem lép vissza, szerinte Karácsony Gergely átverte őt

Meglepetésként érte Márki-Zay Pétert Karácsony Gergely szerda délutáni sajtótájékoztatója, melyen bejelentette, hogy nem fog visszalépni az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Márki-Zay online bejelentkezésében közölte: volt egy megállapodása a főpolgármesterrel arról, hogy szerda délután 18 órakor folytatják a tárgyalásokat, és azok eredményéről csütörtökön tesznek bejelentést.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »