Úgy tűnik, egy nagyhatalomnak sikerül betiltania a dohányzást – világelsők lehetnek

Úgy tűnik, egy nagyhatalomnak sikerül betiltania a dohányzást – világelsők lehetnek

Új-Zéland és Magyarország is tervezte már azt, amit most Nagy-Britannia elsőként megléphet: a szigetországban hosszú távon gyakorlatilag betiltanák a dohányzást. Az eddigi tapasztalatok alapján a cigarettáról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is.

A hagyományos dohánytermékek és az elektromos cigaretták árusításának tilalmát Rishi Sunak brit miniszterelnök terjesztette elő tavaly ősszel, és második olvasatban a napokban fogadta el a londoni parlament. A tervezet szerint

a 2009. január 1-je után születettek számára tilos lesz dohányárut eladni,

vagyis a most 14-15 éves britek legálisan soha nem vehetnének cigarettát.

Hírdetés

„Az Egyesült Királyságban percenként egy kórházi eset a dohányzás emberi ára. A dohányzás a korai demencia egyik kockázati tényezője. Vannak, akik egész hátralévő életükben oxigénhez kötve kénytelenek élni” – mondta Victoria Atkins egészségügyi miniszter. A britek azért is aggódnak, mert a fiatalok körében különösen népszerűvé váltak az e-cigaretták.

A brit törvény egyelőre nem lépett hatályba, mert még a Lordok Házának és az alsóháznak is szavaznia kell róla, ugyanakkor az előterjesztő jobboldal jelentős része mellett a baloldali Munkáspárt teljes egésze is támogatja a javaslatot.

Nagy Britannia tehát valószínűleg meglépi azt, amit Magyarország, vagy legalábbis Lázár János is meg akart. A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos 2018-ban ezt mondta egy dohányipari konferencián: „Kezdeményezni fogom, ha szükséges, akár az alaptörvény módosításával is, hogy mindazok, akik 2020-ban vagy azt követően születnek, Magyarországon már ne vásárolhassanak dohányterméket, még akkor sem, ha már elérték a 18. életévüket. Így folyamatosan lépéseket teszünk egy füstmentes generáció érdekében, és lépéseket teszünk egy füstmentes Magyarország érdekében.”

Lázár János javaslatát végül elvetette a kormányzat.

Ez történt legutóbb Új-Zélandon is. A szigetország tavaly korlátozta a dohánytermékek értékesítését azzal a szándékkal, hogy idővel a 2009 után születettek számára végleg betiltsa ezt a káros szenvedélyt, most azonban az új kormány költségvetési hiányra hivatkozva ott is visszalépett a tilalom bevezetésétől. Inkább csak egy, az e-cigaretták fiatalok közti terjedésének visszaszorítását célzó intézkedést fogadtak el.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »