Úgy tűnik, a koronavírust nehezebb túlélni, mint a holokausztot: már a munkásőr mennyországban "humorizál" Polacsek

Úgy tűnik, a koronavírust nehezebb túlélni, mint a holokausztot: már a munkásőr mennyországban "humorizál" Polacsek

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – közölte vasárnap felesége az MTI-vel. Alább a "közszolgálati" lamentáció folytatása.

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott.

Hírdetés

Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe…, Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

Gyakorlatilag büntetlenül úszta meg a 20 milliós adócsalást Sas József, a zsidó humorista – viszont lemondott a Mikroszkóp éléről

Még Gyurcsány sem adna Kossuth-díjat Sasnak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »