Úgy néz ki, nemmel szavaznak a görögök

40 százalékos feldolgozottságnál a nemek aránya 61 százalék, a nemzetközi hitelezők által elvárt reformcsomagra a szavazók 39 százaléka mondott igent.

A nem-pártiak már örülnek, a belügyminiszter hivatalos előrejelzése szerint elutasítják a reformcsomagot. A görög kormány arra számít, ha a nemek nyernek, könnyebb dolga lesz a tárgyaláson, az Európai Bizottság elnöke szerint viszont épp ellenkezőleg.

Hírdetés

A görög kormányszóvivő azt mondta, hétfőn már folytatni kellene a tárgyalásokat, két napon belül pedig meg lehetne állapodni. A görögök utolsó kérése az volt, hogy az adósságuk 30 százalékát engedjék el, és adjanak 20 éves fizetési haladékot. Az ország a hét közepe óta hivatalosan csődben van: július elsején nem fizette vissza 1,6 milliárdos tartozását az IMF-nek.

Hunhír.info – VS.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »