Előjáróban leszögezem, elfogadom azt is, ha valakinek problémája van, és azt normális hangnemben fogalmazza meg az egyház evilági állásfoglalásaival szemben, mint ahogy azt is, ha Böjte Csaba ferences rendi szerzetes egyes megnyilatkozásait nem fogadják el, vagy nem értenek egyet vele mindenben. Ilyen van. De itt most egészen másról lesz szó.
Korábban azt tapasztaltam, Böjte Csaba munkásságát még azok is tisztelik, akik nem hívők, mert egyfajta belső lelkiismereti iránytű alapján ösztönösen érezték, jó és tiszta az, amit tesz. Tehát az elmúlt évtizedekben ilyesféle össztársadalmi hangulatot éreztem irányába. Persze, tudtam jól, vannak, kik pattanásig feszülten várták és várták az alkalmat, mikor rúghatnának belé. De még ezek is érezték, olyan erkölcsi magaslaton lévőnek tartja őt a társadalom, hogy finoman szólva nem volna ildomos a közéletben megnyilvánulni ellene. Ahol igazság szerint akkor sem ő lett volna a fő célpont, hanem rajta keresztül a kereszténység.
De most, most aztán eljött az ő pillanatuk! Ismerjük a történéseket, nem azért nem írom le tételesen újra, mert magam azt gondolnám, el lehetne bármilyen módon is bagatellizálni, mert nem lehet. Szörnyű, felháborító és undorító, ami történt, és bár szigorú büntetést kapott az a nevelő, aki éveken át szexuálisan is kihasznált és bántalmazott gyermekeket, én ennél még súlyosabb ítéletet is igazságosnak tartanék számára. Nem megkerülhető átvitt értelemben Böjte Csaba felelőssége, úgy, hogy mégis ő a vezetője intézményének. Ez nyilvánvalóan újragondolásra kell hogy késztesse, hogy zártabb és jobb legyen rendszere, de ezt nyilván meg is fogja tenni. De a különbség ezen felelősség és azon felelősség között, melyet most kivetítenek rá, ég és föld.
Mert a tömeg, amelyik egykor Barabást választotta Jézus helyett, a mindenkori ősbolsevik proli, most Böjte Csabát feszítené meg. Nyálukat fröcsögve röhögnek kárörvendően: tessék, ő sem jobb másnál! Ő sem jobb nálunk – gondolják magukban, amit persze nem mondanának ki.
De valójában ezt gondolják. Azonban totálisan tévednek. Ők eddig sem tudták elgondolni, hogy valaki tényleg arra tegye az életét, hogy másokért éljen, az idealizmus legmagasabb fokát gyakorolja, a proli, mely ateista és materialista, aki az anyagon kívül mást elképzelni sem képes, ezt sem tudja értelmezni.
Ösztönei vannak, irigy és cinikus, és mindig hangos. Most is.
Megy a "csuhás patkányozás", elképesztő gyűlölet és alantas ösztönszerűség szabadult el akár a Facebook kommentszekcióiban, s némileg cizelláltabban, valódi "belpesti értelmiséghez" méltón az objektivitás látszatához ragaszkodóbb módon (nem sikerült) a különféle globalista szélsőliberális portálokon is.
Imádják, ha valakiről kiderül, vagy kideríteni vélik, hogy vannak hibái. Tudat alatt érzik, itt az idő, őt is leránthatják abba a sárba, ahol a disznók (ők) dagonyáznak. De óriásit tévednek.
S mi is hatalmasat tévedünk, ha lebecsüljük pusztító erejüket, mert ezek voltak létrehozói az 1919-es patkány(tanács)köztársaságnak is, és várják az alkalmat, hogy újra levehessék az álarcot, és vért és halált hörögjenek mindarra, ami keresztény és magyar.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
