Kenyában 44 millió ember lakik, 20 különböző etnikum és több mint 50 különböző törzs. Minden törzsnek megvan a saját nyelve és sokszor különböző szokása, kultúrája.
Az ország nagy részében iszonytatóan nagy szegénység van. Nairobi-t szavazták meg Afrika szegényebb városának 2014-ben, mely ezzel a címmel megelőzte Dakart, Ghánát, meg Dél-Afrikát.
A szerencsésebb állampolgárok 12000 shillinget keresnek. Ez az összeg 145 amerikai dollárnak megfelelő összeg. A nagykereskedések, a kikötők, a nagyobb cégek főleg indiai kezekben vannak, olyan indiaiak kezében, akiket Anglia hozott az országba több évtizeddel ezelőtt, hogy saját piszkos munkáját elvégezzék helyette. Ezeknek az embereknek az ősei még sokszor szinte rabszolgasorsban éltek, ma azonban ezek mind gazdag kenyai állampolgárok.
Izrael tartja fenn a korrupciót az országba és az izraeli érdekek szerint cselekszik minden politikus az országban.
A mai elnök elődje, Jomo Kiniata fia, aki 1962-től uralta az országot halála napjáig.
A bűnözés mindennapos jelenség, a lopást hívják a helybéliek az ország nemzeti sportjának. A nők sorsa talán itt a legrosszabb a világon. A nemi erőszak a kevésbé rossz dolgok közé tartoznak, legtöbb kenyai nő ezt nem egyszer és nem kétszer éli át élete folyamán. Az AIDS az egyik leggyakoribb betegség az országban, de nem a legrosszabb.
Kenyába vajon a nép nem akar szabadságot? Nem akarnak fellázadni, hogy egy olyan országban élhessenek, ahol nincs korrupció, tiszteletben tartják az emberi jogokat és ami nem egy nyugati-izraeli gazdasági megszállás alatt nyög?
Mikor lehetett erről a borzalmas nyomorról hallani a médiában? Hányszor hallani a híradókban, azokat a fogalmakat, hogy kenyai rezsim, diktatúra, a kenyai nép jogai? És vajon ha egyszer ez a nép fellázadna a hazáját gyarmati sorba taszító országok bábjaként uralkodó rendszer ellen, lehetne-e erről hallani bármelyik televízióban, rádióban vagy újságban? Nem valószínű.
Ugyanakkor, ha Szíriában vagy Líbiában a szélsőséges iszlamisták, az al-Kaida, a Daesh és társai erőszakkal akarnak „rendszert váltani”, akkor a média rögtön tele van a „gonosz elnyomó diktátorok” képeivel, akit gyűlöl a „népe”, és ezért lázadnak ellene, és persze támogatni is kell ezeket a lázadókat, mindent elkövetve annak érdekében, hogy a legitim kormányzatok elmozdíttassanak… A magyar kormányzat máig sem állította helyre a kapcsolatát Szíriával, azután, hogy az atlantista Martonyi döntése után Magyarország kiutasította a “szír rezsim” diplomatáit azzal az indokkal, hogy többé nem tartják “Bashar al-Assad rendszerét legitimnek.”
Mindeközben pedig azok az országok, ahol valóban nyomor, elnyomás és szenvedés van, nem érdekelnek senkit.
Orientalista.hu – Cadmus
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
