Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán közzétett videóüzenetében ismertette jelentését, amelyet a kormány megbízásából készített a nagy port kavart Szőlő utcai büntetőüggyel, illetve az ahhoz kapcsolódóan a nyilvánosságban megjelent állításokkal kapcsolatban.
A tárcavezető hangsúlyozta: a vizsgálat egyértelműen tisztázta, hogy a büntetőeljárásban kiskorú sértett nem merült fel. Mint fogalmazott,
Tuzson Bence kiemelte: a miniszterek ártatlanságához kétség sem férhet.
https://www.facebook.com/reel/1579516556343510/&show_text=false&width=2
A jelentés arra is rámutatott, hogy az ügyet szervezett akcióként próbálták felhasználni, amit az események sorrendje és az egymást követő megszólalások világosan bizonyítanak. A miniszter szerint az is kiderült, hogy idegen titkosszolgálati szál is felmerül az ügyben.
Tuzson Bence hangsúlyozta: a kormány nem hagyja szó nélkül a hazug vádakat és a politikai támadásokat. „Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már meg is tettük” – jelentette ki.
Az igazságügyi miniszter azóta a teljes jelentést nyilvánosságra hozta a Facebook oldalán, hogy mindenki számára világossá váljon, milyen alaptalan és rosszindulatú vádaskodások zajlottak az elmúlt napokban.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


