Tűzfalcsoport: Soros már a fiataloknál is próbálkozik

Nemcsak a nagypolitikai szintéren vásárolt befolyást magának Soros György. A milliárdos spekuláns a fiatalok körében is kiterjedt szellemi aknamunkába kezdett. Ennek élharcosa pedig az „Európai Ifjúsági Központ”, ami egyfajta balliberális „káderkeltetőként” funkcionál – teszi mindezt a köz pénzén – írja a Tűzfalcsoport.A hazai Soros-brigád élcsapatai és az Európa Tanács magyarországi lerakata, az „Európai Ifjúsági Központ” között szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. A diplomáciai védelem alá eső területen képzéseket, összejöveteleket és kormánypártiként nehezen címkézhető szeánszokat tartottak augusztusban a Soros-párti álcivilek – írta korábban a Tűzfalcsoport oldala.(…)A Budapesti Európai Ifjúsági Központ 1995-ben nyitotta meg kapuit az Európa Tanács első olyan intézményeként, amely egy, a korábbi vasfüggönytől keletre fekvő országban létesült. A Központ az Európa Tanács IV. Főigazgatóságának részeként az Ifjúsági és Sportigazgatóság létesítménye. A Központ épülete a magyar állam tulajdonában van, fenntartását az ifjúsági ügyekért felelős minisztérium biztosítja. Az ingatlant Magyarország az Európa Tanács rendelkezésére bocsátotta. Ezzel egy időben a Magyar Kormány és az Európa Tanács egy megállapodást, ún. Székhelyegyezményt kötött, amelyben rögzítették a használat feltételeit. A Központ diplomáciai terület. Zökkenőmentes működtetéséért, a programok színvonaláért, a vendégek személyes kényelméért és ellátásáért teljes egészében az Európa Tanács felel. (Forrás: Európai Ifjúsági Központ honlapja.)A fenti, összejövetelre felhívó bejegyzés az „EJHA – emberi jogi nevelők hálózata” nevű szervezkedés egyik belső fórumából származik. Ők azok, akik tréningek segítségével a 11-13 évesek számára rendeznek érzékenyítő képzéseket a diszkrimináció, iszlamofóbia, xenofóbia, menekültek, gyűlöletbeszéd, rasszizmus, LGBT-jogok tárgykörökben. Ahogy arról korábban több portál is beszámolt, hasonló tevékenységek érdekében a Nyirati András nevével fémjelzett, Emberség Erejével nevű alapítványt félmillió dollárral támogatta Soros György. Az Európai Ifjúsági Központ pedig tovább folytatja együttműködését a különböző Soros-szervezetekkel. Ez vár(t) tehát a fiatalokra az európai fiatalok Budapesten működő központjában 2020-ban:Március: Világ feministái egyesüljetek!Szeptember: A Soros-féle Patent Egyesületnek is jut lehetőségSzeptember: Egy kis gender-propagandaOktóber: Zöldnek becézett, valójában marxista politikai ideológiára való érzékenyítésNovember: Tréning a LMBTQ-propaganda jegyébenJól látható tehát, hogy 47 ország adófizetőinek pénzén, a diplomáciai védettség előnyeit kihasználva több, a nyílt társadalom ideológiáját hirdető és tanító szervezeteknek otthont adó intézmény működhet ma Budapest belvárosában…Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »