Tusk: Nem lesz „a la carte" szolidaritás

Tusk: Nem lesz „a la carte" szolidaritás

Az unió nem kívánja fokozni a feszültséget Oroszországgal, csupán válaszokat ad az orosz akciókra – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben az uniós országok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójának első tárgyalási napját követően tartott sajtótájékoztatóján péntekre virradó éjszaka.

Tusk elmondta, a tanácskozó tagállami vezetők arra szólították fel a Szíriában szembenálló feleket, hogy azonnal hagyjanak fel az atrocitásokkal és az ellenségeskedéssel, valamint hiteles politikai békefolyamat újrakezdését sürgették az ENSZ égisze alatt.

Az Európai Unió elítéli a szíriai rezsim és Oroszország számos halálos áldozatot követelő támadásait, különösen Aleppó városában és környékén – hangsúlyozta a tanács elnöke.

Mindazokat, akik megszegik a nemzetközi humanitárius és emberi jogokat, felelősségre kell vonni – hangsúlyozta.

Értékek tekintetében nincs kompromisszum

Kijelentette: az unió „minden rendelkezésre álló eszköz” alkalmazásának lehetőségét megfontolja Szíria és szövetségesei, köztük Oroszország ellen, ha az atrocitások folytatódnak. Hozzátette, Európa mindig készen áll a helyzet tárgyalásos rendezésére, ugyanakkor sosem köt kompromisszumot alapvető értékeit illetően.

Mindezek érdekében az uniós tanács arra kérte Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, tegyen további diplomáciai erőfeszítéseket a béke megteremtése és a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében.

A szolidaritás formái

Donald Tusk beszámolt arról, hogy a tagállamok állam- és kormányfőinek véleménye szerint fokozni kell az erőfeszítéseket a migrációs hullám, és különösen az Afrikából érkező bevándorlóáradat megfékezése, illetve a jogosulatlan menedékkérők visszaküldése érdekében.

Elmondta, a migrációval kapcsolatban a vezetők megvitatták a tagállamok közötti szolidaritás kérdését és megegyeztek abban, hogy nem lesz „a la carte” szolidaritás. Helyette a hatékony szolidaritás formáinak kialakításán fognak dolgozni.

A csúcsvezetők fontosnak tartják a Földközi-tengeren keresztül Olaszország felé irányuló migrációs hullám megfékezéséhez a migrációs származási és tranzitországokkal kötött partnerségi megállapodásokat, illetve a kiváltó okok helyben történő kezelését, például a belső menekültek támogatásával.

Hírdetés

Elmondta, hogy az uniós vezetők tovább kívánják erősíteni a nemzetközi védelemre nem jogosult illegális bevándorlók visszafogadására és visszaintegrálására irányuló egyezményt Nigerrel, Malival, Nigériával, Etiópiával és Szenegállal.

A csütörtökön elfogadott záródokumentumban arra is felszólították a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezésének felgyorsítása érdekében.

Az Európai Tanács elnöke elmondta, hogy a csütörtöki munkavacsora alkalmával Theresa May brit miniszterelnök arról tájékoztatta a tagállami vezetőket, hogy Nagy-Britannia legkésőbb 2017 márciusának végéig bejelenti az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyének megindítását.

Renzi nem a szankciókban hisz

Matteo Renzi olasz kormányfő a tanácskozás nyitónapját követően közölte, nincs értelme szankciókkal fenyegetni Oroszországot Szíria ügyében.

Az Európai Unió visszalépett azoktól a tervektől, amelyek szerint szankciókkal fenyegetnék Oroszországot a szíriai beavatkozása miatt – mondta.

Hozzátette, hogy az ülésen elfogadott zárónyilatkozatban a Szíriában tomboló erőszak beszüntetésére, tűzszünetre, illetve a politikai átmenet megkezdésére szólítottak fel.

„Nehéz elképzelni, hogy ennek bármilyen köze lenne az Oroszország elleni további szankciókhoz” – fogalmazott az olasz kormányfő.

Merkel Aleppóért aggódik

Angela Merkel német kancellár kijelentette, elfogadhatatlan a szíriai Aleppó bombázása, az emberiességi alapelvek semmibevételét jelenti, ezért mérlegelni kell minden elképzelhető válaszintézkedést.

Leszögezte, nem zárnak ki semmilyen további lépést, amennyiben folytatódnak a szíriai jogsértések.

Hozzátette, az Európai Unió mindent el fog követni annak érdekében, hogy eljuthassanak a humanitárius segélyszállítmányok az Aleppóban rekedt civilekhez.

A Brexit témájáról szólva a német kancellár rendkívül pozitív üzenetnek nevezte, hogy a brit miniszterelnök arról biztosította a tanácskozás résztvevőit, hogy az Egyesült Királyság egészen a tényleges kilépésig teljes jogú tagja kíván lenni az uniónak.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »