Türjén elindult a kézműves sörfőzés, amely a premontrei hagyományok és a modern sörkészítés találkozásából születik. A főzetek már készülnek, a maláta illata betölti a majorságot.
Türje hamarosan a kulturális és vallási turizmus egyik kiemelkedő helyszínévé válik, hiszen átfogó műemléki felújítás és turisztikai fejlesztés zajlik a településen.
A projekt keretében megújulhatott a Gyümölcsoltó Boldogasszony prépostsági templom és környezete, amely nem csupán vallási és kulturális emlék, hanem egyedülálló épített örökség is.
Középkori örökség és modern turizmus találkozása
A türjei premontrei prépostsági templom felújítása 2018-ban kezdődött, majd 2022. augusztus 19-én Udvardy György veszprémi érsek szentelte fel magyar és európai premontrei apátok részvételével. A Gyümölcsoltó Boldogasszony prépostsági templom előzetes bejelentkezés alapján látogatható, hétfő kivételével naponta 9–16 óra között.
Sör, hagyomány, innováció
A premontrei szerzetesek igyekeznek lépést tartani a korral, hiszen sokat változott a sörfőzés mestersége az elmúlt évtizedekben, és kifejezetten igaz ez a kézműves manufaktúrákra. A főzdébe egy teljesen automata rendszer került kiépítése, melynek kezelése nagy szakértelmet kíván, figyelemmel az apró részletekre a vízkezeléstől a malátaágy beállításán át, egészen addig, míg a sör a korsóba kerül. A premontreiek hisznek abban, hogy főzdéjük alapkövét a közösség adja így igyekeznek olyan tételeket főzni amelyekben mindenki örömét lelheti: kínálatukban megtalálható lesz klasszikus világos Kellerbier jellegű lager, modern húrokat pengető friss citrusos ízvilágú búzasör, illetve IPA sörök, de nem hiányozhat a tradicionális apátsági borostyán színű karamelles barna sör sem.
Új turisztikai attrakciók és élményalapú programok
A premontrei múlt tanúságtétele, a hit és a közösség ereje mind része annak a koncepciónak, amely Türje turisztikai fejlesztését vezérli. A fejlesztések célja, hogy Türje vallási, kulturális és turisztikai vonzereje tovább növekedjen, miközben a premontrei rend öröksége méltó módon mutatkozik be a nagyközönség számára. A családok, a történelem szerelmesei és az élményturizmus kedvelői egyaránt megtalálhatják itt a számukra vonzó programokat.
A látványosságok között szerepel majd:
Magtár kiállítótér – Interaktív látogatóközpont és múzeumpedagógiai foglalkozások;
Sör- és Csokoládémanufaktúra – Kézműves ízek, hagyományos receptúrákkal;
Kávézó és Étterem – Helyi ízek, autentikus környezetben.
Emellett nyugodt pihenést biztosító szálláshely is várja alátogatókat történelmi miliőben.
Felhelyezni Türjét a turisztikai térképre
A fejlesztések célja nem csupán a régió turisztikai vonzerejének növelése, hanem az is, hogy a látogatók lelkileg feltöltődve és hitükben megerősödve távozzanak. A premontrei örökség megőrzése és továbbadása Türje küldetése, amely most új formában ölt testet. „Reméljük, a rengeteg munka elnyeri méltó jutalmát, és sokan megszeretik nemcsak a templomot, hanem a megújult magtárat és a többi fejlesztést is, amelyek Türjét egyedülálló turisztikai célponttá teszik. Fel kellene helyezni Türjét Magyarország turisztikai térképére” – hangsúlyozta Fazakas Márton csornai apát.
A legfrissebb hírekért, fotókért és videókért érdemes követni a Facebook-oldalukat, ahol folyamatosan beszámolnak majd a fejleményekről.
Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


