Hóman Bálint életútja után ismerkedjünk meg Lukács Györgyével.
Lukács (Löwinger) György tehát szintén 1885-ben látta meg a napvilágot egy jómódú, felső középosztálybeli zsidó családban. Apja az Általános Hitelbank igazgatója, aki zsidó származása ellenére nemesi rangot vásárolt magának, s lett Szegedi Lukács (Löwinger) József.
Lukács György jogi egyetemre járt, Kolozsváron szerezte meg diplomáját, majd külföldön, Berlinben tanult. Már tizenkilenc éves korában beleveti magát a közéletbe, és megalapítja a Thália Társaságot. De alapító tagja a Vasárnapi Körnek és a Galilei Körnek is. Ebben az időszakban szoros kapcsolat fűzi Balázs Bélához, kettejük viszonyát Lenkei Júlia irodalmi „fegyverbarátságnak” nevezi. 1918 után Balázs Béla értetlenül áll Lukács „bolsevik fordulata” felett.
1915-ben besorozzák, 1916-ban felmentik a fegyveres szolgálat alól. (Érdekes, ez valahogy jellemző erre a körre, Korvin Ottó is megússza a katonai szolgálatot.)
1918-ban lép be a Kommunista Pártba, 1919 elejétől a Vörös Újságot szerkeszti. A Tanácsköztársaság elején előbb a közoktatásügyi népbiztos helyettese, majd a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, végül a Vörös Hadsereg politikai biztosa.
Lukács és Szamuely a terror két legfőbb apostola. Lukács szerint „a vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait eltakarítsa a maga útjából.” Egy 1919 tavaszi cikkében pedig, amely a Népszavában jelent meg, egyebek mellett ezt olvashatjuk: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!”
Elv- és harcostársa, Szamuely pedig így szónokolt Győrben:
„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”
A terror, a gyilkosságok, az erőszak elméleti megalapozása mellett Lukács György tevőlegesen is részt vesz emberek meggyilkolásában.
A magyar csapatok a rakamazi sikeres támadást követően megkísérelték harapófogóba zárni a románokat, ám a román 16. hadosztály és a 20. gyalogos hadosztály katonái megállították az előrenyomulást, majd Tiszafürednél szétverték a magyarok hídfőállását. A visszavonuló katonákat Lukács György Poroszlón sorba állíttatta, majd megtizedeltette őket. Így személyes parancsára nyolc embert lőttek főbe a poroszlói árokparton.
Lukács a patkánylázadás után sokáig bujkált, majd Bécsbe, a menekülő kommunisták és terrorlegények, különítményesek Mekkájába emigrált, ahol a város szocdem polgármestere tárt karokkal fogadta őket.
Lukács tagja lesz a magyar kommunista párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának, amelyből 1921-ben kilép. Az un. Landler-frakció tagjaként vesz részt a III. Komintern munkájában Moszkvában. Megnősül, majd 1926-tól a Marx-Engels-Lenin Intézet tudományos munkatársa. Sok vizet nem zavar, így megússza a sztálini tisztogatásokat, bár 1941-ben az NKVD letartóztatja és Taskentbe száműzik.
A háború után visszatér Budapestre. 1948-ban beválasztják a Tudományos Akadémia rendes tagjai közé, 1949-től országgyűlési képviselő. 1951-ben erről a tisztségéről lemond, de 1953-ban már újra képviselő. 1956-ban tart egy előadást a Petőfi-körben, de Nagy Imrével, annak „programnélkülisége” okán nem keresi a kapcsolatot. A Forradalom leverése után ő is a Jugoszláv követségre menekül, de kijön onnan, és a szovjetek letartóztatják. Romániába vitték őt is, ahonnan hamar, 1957 áprilisában hazatért.
1967-ben rehabilitálták, felajánlották neki az MSZMP tagságot, méghozzá visszamenőleges hatállyal, jogfolytonosan. Ezt Lukács elfogadta.
Tanítványai, a „Lukács óvoda” tagjai közül számosan a rendszerváltás idején az SZDSZ soraiban politizáltak. Ezek közé tartozott Kis János is.
Egy korabeli, hetvenes évekbeli, vendéglátó ipari főiskolásoknak szánt társadalomtudományi jegyzet szerint Lukács György egyik tétele szerint „az ember nem öli meg az anyját, csak ha osztályellenség.”
Lukács személyesen járt el annak érdekében, hogy elhallgattassák, tönkretegyék, emigrációba kényszerítsék a magyar szellemi élet olyan nagyságait, mint a filozófus Hamvas Bélát, Kerényi Károlyt, Prohászka Lajost, vagy az írók közül Nemes Nagy Ágnest vagy Weöres Sándort.
1971-ben halt meg.
Thomas Mann –akit Lukács személyesen is ismert- róla mintázta a Varázshegyben Naphta alakját, a zsidóból lett jezsuitáét, aki Settembrinivel harcol Hans Castorp lelkéért.
„Sajnálom, hogy nem tetszik, amit mondok, de kötelességünk, hogy a jelenségeket különválasszuk, rendezzük, és a Homo Dei eszméjét ne szennyezzük be tisztátalan alkotóelemekkel. Ti, olaszok feltaláltátok a váltóüzletet és a bankot: Isten bocsássa meg! De az angolok feltalálták a gazdasági alapokra fektetett társadalomtudományt, és ezt az ember géniusza sosem bocsátja meg nekik.”
Ezt Naphta mondja a Varázshegyben. S ebben sok az igazság. Nem úgy, mint Lukács György mai megítélésében. Lukácsnak ma szobra áll Budapesten, emlékét feltétlen tisztelettel illik emlegetni. Akadémiai tagsága jogfolytonos. Nimbusza is… (folytatjuk)
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
