TŰRHETETLEN – 2. RÉSZ

TŰRHETETLEN – 2. RÉSZ

Egy korabeli „vicc” szerint a zsidó népbiztosok azért tartották az egyetlen gojt, Garbai Sándort maguk között, hogy legyen, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket.

Ez az egyetlen, fekete és borzalmas tréfa is rengeteget elárul a kor hangulatáról. Arról, hogy milyen is volt az általános vélekedés a vörös terrorról és a Tanácsköztársaságról.

Persze, ez a vélekedés már azelőtt elterjedt, hogy Kun Béláék hatalomra kerültek volna a patkánylázadás szennyes hullámain. Móricz már 1918 végén feljegyzi naplójában, hogy a Néplapnál „fene nagy volt a zsidógyűlölet”. Ugyanő pedig Ady temetéséről így számol be: „Úriemberek és úrinők taposták egymást. Zsidók voltak. A zsidó frechség akkor világosodott ki előttem.”

Az a baj, hogy ez a frechség, ez a „csintalanság” aztán egyre borzalmasabb arcot öltött. S ahogy az őszirózsás forradalom Tanácsköztársasággá züllött (s ezt a végzetes züllést amúgy zsidóellenes pogromok is kísérték!), úgy vált láthatóvá ez a borzalmas arc az egész társadalom számára.

A bolsevik diktatúra vezetőinek több, mint hatvan százaléka zsidó volt. Amikor ez a tény szóba kerül, azonnal „kötelező” megjegyezni, hogy ezek az emberek ugyan zsidónak születtek, de semmi közük sem volt a zsidósághoz, sőt, egyenesen megtagadták azt. Kun Béla mondja önmagáról: „Zsidó volt az apám, ellenben én nem maradtam zsidó, mert szocialista lettem, kommunista lettem!” S hogy mikor mondta ezt? A Tanácsok Országos Gyűlésén, 1919 júniusában, ahol szinte felfoghatatlan antiszemita hangulat alakult ki! A küldöttek egy része azt kiabálta, hogy „dobjátok ki a zsidókat!”, másik részük pogromra buzdító röplapokat osztogatott. (Lásd: Kádár Gábor – Vági Zoltán: Forradalmak kora: antiszemita pogromok és atrocitások 1918-19.ben)

Kun Béla szavai nem sokat értek. Az ország a zsidókat látta a vörös terror mögött. Hiszen Kun Bélán kívül zsidó volt Böhm Vilmos, Landler Jenő, Lukács György, Hamburger Jenő, Rákosi Mátyás, Pogány József (népbiztosok), valamint a legközvetlenebb és legkegyetlenebb terrort irányító vezetők közül Korvin Ottó és Szamuely Tibor, valamint a vörös terrorista különítményesek közül Cserny József, a kalocsai hóhér, a saját kezével nyolc embert felakasztó Kohn Kerekes Árpád, vagy Szamuely kedvence, a szolnoki hóhér, Stern Mózes. 

S az általános hangulat és közvélekedés illusztrálásaképpen álljon itt egy részlet az imént említett tanulmányból:

„Mégis: bármit mondott Kun Béla, a többségi társadalom percepciója egészen más volt. A korabeli pesti vicc szerint ez a fiatal zsidók háborúja volt az öregek ellen. Mások úgy érezték, hogy az arisztokrácia és a pénzemberek elnyomása után a nép . Az egyik kiadóhivatali igazgatója ekkoriban javasolta a sajtót felügyelő direktóriumnak: Júliusban már az új rendszerben keserűen csalódott Móricz is az antiszemita interpretációt hangoztatja: ”

A Kádár-Vági-féle tanulmány erre is felhívja a figyelmet:

„A kommunista diktatúra kezdetén sokan még bíztak egy új, jobb rendszerben. Ez a pozitív attitűd helyenként a zsidókra is jó fényt vetett. A hatalomátvétel után Somogyban még azt mondta egy parasztember: Utólag Móricz is azt írta, hogy hálás volt a zsidóknak, Messiás-népnek tartotta őket, és azt hitte. A kezdeti lelkesedés azonban gyorsan elmúlt. Az ideológia ellenére még a kommunisták és baloldaliak között is erős volt a zsidógyűlölet.”

S hogy ez a gyűlölet meddig merészkedett el?

„(…) a közvélemény nagy része a kommunista diktatúrát zsidó lázadásként értelmezte. – írta a baloldallal és kommunizmussal egyébként szimpatizáló Móricz Zsigmond a diktatúra utolsó napján. Két hét múlva, augusztus 12-én így fogalmazott: Egy hét múlva elvitték a csendőrök. Az író belső pogromot várt. Hamarosan azonban nem csupán a vörös uralom gazdaság- és társadalompolitikájának áldozatai (üldözött földbirtokosok, elcsapott tisztviselők, az erőszakos szövetkezetesítés, a rekvirálások, behívók és a vörösterror által nyomorgatott agrárnépesség) körében törtek felszíne a zsidóellenes indulatok.” (Id.mű.) (folytatjuk)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »