Folyamatosan zajlanak a munkák a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján: a kivitelező szakemberei mindössze néhány nap alatt eltávolították az aszfalt pályaszerkezet rétegeit és elbontották a hídpálya szigetelését. A csaknem félezer köbméter mart aszfalt elszállítása után elkezdődött – és azóta is ütemezetten halad – az acél hídtartozékok bontása, valamint a meglévő vasbeton felszerkezet részletes állapotfelmérése. A forgalomkorlátozások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a sűrített és előnyben részesített közösségi közlekedést vegyék igénybe. A gépjárművel közlekedőknek egyúttal azt tanácsolja, hogy a felújítás hátralévő ideje alatt más útvonalon, a Flórián teret, illetve Pestről Buda felé az Árpád hidat elkerülve közelítsék meg az úti céljukat.
A Flórián téri északi felüljáró felújítása folyamatosan és az előzetes ütemtervnek megfelelően zajlik. A kivitelező szakemberei a híd november 21-i teljes lezárása óta elsősorban bontási munkákat végeznek:
– tájékoztatott a BKK. Mint írják, az ünnepi időszak előtt folytatódik az északi felüljárón a felszerkezethez kapcsolódó függesztett védőállványrendszer kiépítése, majd következik a hídszegélyek bontása. A kivitelező ehhez a korábbitól eltérő technológiát alkalmazna, ezért jelenleg próbabontást végez.
Hozzáteszik: a munkák fontos része a híd vasbeton pályalemezének részletes állapotfelmérése. Ennek célja, hogy a szakemberek a feltárt adatok alapján a lehető legbiztonságosabb és műszakilag legmegfelelőbb megoldást válasszák a felújításhoz. A bontási munkák előrehaladtával láthatóvá válnak a felszerkezet egyedi adottságai. A helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok pontos képet adnak a vasbeton szerkezetekben lévő sókorrózió mértékéről.
A déli felüljárón a felújítás kezdetekor tapasztalt, a vártnál rosszabb műszaki állapotok – amelyek jelentős pluszmunkát és a tervezettnél jóval összetettebb műszaki beavatkozást igényeltek – arra ösztönzik a szakembereket, hogy a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel végezzék el az állapotfelméréseket – olvasható.
Az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé kisebb, mint a felújítás első ütemében, ezért a BKK azt tanácsolja a személy- és az egyéb gépjárművel közlekedőknek, hogy ha lehetőségük van rá, Pest felől kerüljék el az Árpád hidat, és másik hidat választva közelítsék meg az úti céljukat. Ezzel csökkenhet a Flórián tér és környékének forgalmi terhelése.
A közösségi közlekedést több módon is segíti a BKK, hogy minél többeknek nyújtson vonzó alternatívát az autóval szemben. Csúcsidőszakban sűrűbben jár az 1-es és az 1A villamos, valamint a 34-es és a 106-os autóbusz, illetve az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig ideiglenesen új buszsáv létesült, hogy segítse a Buda felé tartó autóbuszok haladását.
A munkák előrehaladásáról és az aktuális forgalmi helyzetről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon, valamint a BKK Info felületein lehet teljes körűen tájékozódni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »





