A magyarországi Dunaalmás község területén az utóbbi években izgalmas tanösvényrendszert alakítottak ki. A környéken több olyan látnivaló is akad, amely a szlovákiai túlparthoz is szervesen kapcsolódik.
Ha valaki Dunaradványra, Virtre vagy Patra gondol, aligha jutnak eszébe holmi hegyvonulatok. Való igaz, hogy ezen a vidéken a Duna bal partja síksági jellegű, ám néhány száz méterre vagy egy-két kilométerre a túloldalon már a Gerecse nyugati nyúlványai magasodnak. A Dunaradvány és Neszmély közti kompközlekedés kiépülésével valóban karnyújtásnyira kerülnek majd ezek a halmok – de egyébként Komáromból is könnyed, 25 perces és 18 kilométeres autózással érhetjük el a hegység nyugati végpontját, amely közel sem érdektelen hely, ha valaki Szlovákiából érkezik. Busz- és vonatjáratot is igénybe vehetünk, 2022 végére pedig talán már kerékpárúton is kényelmesen eljuthatunk a községig Komárom irányából.
Helytörténeti és néprajzi közhely, hogy a korábbi évszázadokban és -ezredekben itt is szerves egységben létezett a Duna két partja. Nemcsak a Magyar Királyságra érdemes ilyenkor gondolni, hanem sokkal korábbi államokra vagy népcsoportokra is. Komárom és Párkány között a magyarországi túloldalon talán Dunaalmás szolgáltatja a legjobb példát arra, hogy mennyi igazság is van az említett tételben.
A két Komárom környéke tele van római kori emlékekkel, s talán nem mindenki számára egyértelmű, hogy még mindig van egy olyan építmény, ami a nagyjából 1800 éves kora ellenére mindmáig pontosan az eredeti rendeltetését tölti be. Ez nem más, mint az a rómaiak által emelt áteresz, valamint részben a fölötte található köves út a dunaalmási erdőkben. Az áthidalással annak idején lehetővé tették, hogy az erődben összegyűlt víz ne bontsa meg a kőszállító út töltését, hanem hogy az elfolyjon a lejtő irányába. Az áteresz – amelyen szabadon átbújhatunk – ma is rendületlenül eleget tesz eredeti rendeltetésének.
A római kori út teljes egészében megmaradt a Kőpite-hegy és a Dunaalmást Tatával összekötő országút között, ám sok helyen teljesen betemette a föld és az avar. Mindenesetre ez Magyarország leghosszabb római kori útszakasza, amely egyben műemlék is. Lényege abban állt, hogy a környező hegyekből kitermelt követ többek között Brigetio és vélhetően az izsai katonai tábor építésére használták fel. A pár évszázada felhagyott kőbánya is teljes egészében bejárható, s szinte ipari műemlékként tanúskodik a környék több évezredes kőbányászati hagyományairól.
Annak ellenére, hogy az itt található hegyek egyike sem éri el még a 300 méter tengerszint feletti magasságot sem, a Duna szintjéhez képest mért átlagosan 150 méteres szintkülönbség épp elég ahhoz, hogy sok ponton kilátótoronyban érezzük magunkat. A füves réteknek köszönhetően már-már magashegyi hangulatot is hordozó Kőpite (292 m) egy-egy pontjáról nem pusztán a Dunát vagy Komáromot, Izsát, Patot, Virtet, Marcelházát, Ógyallát és az érsekújvári lakótelepeket láthatjuk, de tiszta időben a nyugatra a Bakony, Pannonhalma és a Kis-Kárpátok, északra pedig a Tribecs bércei is tisztán kivehetőek. Bizonyos pontokról pedig a Selmeci-hegyek és a Börzsöny is szépen kirajzolódik. Vagyis a szó-szoros értelmében „beláthatunk” Szlovákiába Pozsonytól Nyitrán át egészen Selmecbányáig.
A Kőpitén kívül a Les-hegy (236 m) és a Nagy-hegy (280 m) is hasonlóan izgalmas kilátópontokat kínálnak, s mindegyikre eljuthatunk a tanösvényt követve.
A dunaalmási temetőben nem más nyugszik, mint Vajda Julianna (1776-1855), azaz „Lilla”, Csokonai Vitéz Mihály múzsája. Tudvalevő, hogy a szerelmével Komáromban összeismerkedő Csokonai hosszú ideig vándorolt az országban munkát keresve, s eközben 1798 márciusára szülei a dunaalmási kereskedőhöz, Lévai Istvánhoz adták hozzá lányukat. „Lilla”, a magyar irodalom egyik leghíresebb múzsája végül itt élt haláláig, jócskán túlélve a 31 évesen 1805-ben elhunyt Csokonait. Búcsúlevelében 1798 tavaszán ekképp fogalmazott a költő: „Elmegyek Keszthelyre, Te pedig Almásra… Légy oly boldog, hogy én soha eszedbe ne jussak…” A faluban található Csokonai Művelődési Házban felkereshető egyébként Lilla emlékszobája is, vagyis a Csokonai-rajongók igazán otthon érezhetik magukat a faluban.
Egy későbbi kor költőjének sírja is Dunaalmáson található: a 20. század második felének egyik jelentős alkotóját, Petri Györgyöt (1941-2000) is a festői fekvésű temetőben helyezték örök nyugalomra.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park néhány éve kijelölte a ún. Kőpite-túraköröket. A park hivatalos honlapjáról letölthető az az információs füzet, amelyben összefoglalták a piros, kék és zöld útvonalak által kínált látványosságokat. A római út kezdetén parkolási lehetőség is van, innen kiindulva az ún. betlehemi vadászháznak tartva néhány óra alatt kényelmesen bejárhatjuk az összes említett helyszínt a túrakörök keretén belül. Annak ellenére, hogy mindössze pár négyzetkilométerről van szó, az erdő és a rétek meglepően változatosak. Több védett növénnyel is találkozhatunk – az adott időszakban például tavaszi hériccsel –, a vadbőség miatt szinte alig lehet elkerülni, hogy őzek és szarvasok keresztezzék az utunkat. A környékbeli „vadászkultúra” miatt elvileg reggel kilenc és délután három óra között szabad a terepen tartózkodni, azonban a figyelmeztető táblákat nem helyzeték ki minden bevezető ösvényhez, a túrázók egy része pedig szándékosan nem hajlandó figyelembe venni ezt az abszurd időkorlátot.
A túrát nem okvetlenül szükséges a római út elejétől kezdenünk. Dunaalmásról is elérhetjük pár kilométeres sétával a tanösvényt észak felől. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a zöld turistajelzést követnünk, amely épp az említett Csokonai Művelődési Háztól indul el déli irányba a dombnak felfelé, éppen az említett temető mellett elhaladva. A faluban több étterem is várja a látogatókat, illetve – többek között – a Duna-parton két újkori malomépület is megtekinthető, vagyis érdemes elidőzni magán Dunaalmáson is.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
